Milliós beruházás Karcagon: modernizálták a szülészeti osztályt

MTI   
  Megosztom
Milliós beruházás Karcagon: modernizálták a szülészeti osztályt

Családbarát szülészeti osztályt alakítottak ki a közelmúltban a karcagi Kátai Gábor Kórházban - közölte az intézmény főigazgatója.

Nagyné László Erzsébet írásbeli tájékoztatása szerint az osztályon évente mintegy hatszáz gyerek születik.

A négy új szülőággyal, a babafigyelőkkel és a szülészeten kialakított egyszemélyes, alternatív szülőszobával komfortosabb körülmények között adhatnak életet gyermekeiknek az édesanyák. Az osztályon berendeztek egy családi szobát is, ahol az édesapák napi huszonnégy órában együtt lehetnek gyermekükkel

- emelte ki az intézmény főigazgatója.

A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát szülészet-programja keretében, a még 2018-ban kiírt pályázaton nyert csaknem 55 millió forintnak köszönhetően valósult meg. A főigazgató közölte azt is, hogy egy másik, tavaly benyújtott, Családbarát szülészet szolgáltatásainak bővítése a Kátai Gábor Kórházban elnevezésű, hazai forrású pályázaton több mint 20 millió forintot nyert a karcagi kórház. Az összeget eszközbeszerzésre és a szakdolgozók képzésére használják fel ebben az évben.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szülészet

karcag

kórház

családbarát

családbarát kórház