Rendkívüli intézkedéseket hoztak a kereskedelmi cégek: így változik egyes boltok nyitva tartása

MTI   
  Megosztom
Rendkívüli intézkedéseket hoztak a kereskedelmi cégek: így változik egyes boltok nyitva tartása

Több kereskedelmi cég is rendkívüli intézkedéseket hozott az elmúlt napokban a koronavírus-járványra tekintettel, és miközben vannak ágazatok, amelyek gőzerővel üzemelnek, mások a veszélyhelyzet alatt inkább a leállást választják, készülve az azt követő időkre.

Az Aldi honlapján közölte, hogy pénztárait védőplexivel szereli fel, és március 23-tól rövidebb nyitvatartási időre áll át, annak érdekében, hogy dolgozói leterheltségét csökkentse, és több idő legyen a polcok feltöltésére. A cég az új nyitvatartási rend hatásait folyamatosan elemzi, szükség esetén felülvizsgálja.

Ugyancsak rövidíti a nyitvatartást a Spar, áruházai hétköznap átlagosan 6:30 és 19 óra között tartanak nyitva a továbbiakban.

Erre a lépésre a veszélyhelyzet, illetve a megváltozott vásárlói szokások miatt volt szükség

- írták, majd a cég kiemelték, hogy mind webshopjában, mind üzleteiben mennyiségi korlátozást alkalmaz: egy-egy vevő lédig termékekből maximum 5 kilogrammot, darabban értékesített árukból maximum 10 darabot vásárolhat.

A Spar a megnövekedett rendelésszám miatt webshopjában bővítette az elérhető idősávokat, így hétköznapokon már 22 és 23 óra között is szállít. A társaság kitér arra, hogy munkatársai rendkívül leterheltek, az extra munkát új juttatással hálálja meg a munkáltató: minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat számol el munkavállalói részére.

A Lidl a honlapján szereplő tájékoztatás szerint védőplexivel szereli fel pénztárait, illetve arcvédő plexit és maszkot biztosít dolgozóinak. A vevők várakozási helyét a kasszák előtt padlómatricával jelöli ki, a kasszákat, kasszaszalagokat, kilincseket és egyéb felületeket naponta többször, vírusölő fertőtlenítőszerrel fertőtleníti.

Mindhárom kereskedelmi cég felhívta vásárllói figyelmét az óvintézkedések betartására, egyebek mellett arra, hogy lehetőség szerint egyedül menjenek vásárolni, a többi vevőtől egy-két méter távolságot tartsanak, átgondolt bevásárlólistákat készítsenek és kártyával fizessenek.

A Mastercard csütörtökön jelentette be, hogy jövő szerdától emeli 15 ezer forintra az egyérintéses fizetési limitet saját hálózatában. Várakozásuk szerint az összeghatár megemelése gyorsabbá teszi a vásárlásokat. A Mastercard Magyarország mellett 28 országban emeli az érintőkártyás fizetések összeghatárát

- írták közleményükben.

A járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések között szerepelt annak elrendelése, hogy ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től. Ezzel a becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált.

Az Unilever a termelés átszervezésével növeli a fertőtlenítőszerek gyártását, és vállalja azon munkavállalóinak jövedelempótlását, akiknek a járvány miatt veszélybe került a megélhetése

- közölte a társaság. Majd hozzátettél, a cég fokozza a termelést nyírbátori - mintegy 90 százalékban exportra termelő - üzemében is, ahol egyebek mellett a Domestos és a Flóraszept is készül.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Unilever globálisan 500 millió eurót szabadít fel nehéz helyzetbe került kkv-partnereinek támogatására. Emellett 100 millió eurónyi adománnyal támogatja a koronavírus elleni küzdelmet. Ennek keretében Magyarországon például időseket ellátó intézményekhez 900 flakon Domestost juttat el, egészségügyi intézményeknek pedig több mint 1200 liter fertőtlenítőszert adományoz.

Az átmeneti leállást választó cégek számát gyarapítja péntektől az autóüvegeket gyártó japán AGC tatabányai gyára. Az üzem 800 dolgozója egy hétig fizetett szabadságon, egy hétig pedig állásidőn lesz, tehát anyagi kárt nem szenvednek - tájékoztatta az MTI-t a vállalat személyzeti igazgatója.

Gíber Mihály elmondta, az állásidőre is 100 százalékos bért kapnak a dolgozók, akiknek nem tudnak munkát biztosítani erre az időre. A leállás alatt elvégzik a nyárra tervezett karbantartásokat. Az üzem újraindulásának dátuma a járványhelyzet és a vevői igények függvényében változhat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne most szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

járvány

koronavírus

koronavírus-járvány

kereskedelem