Boltokban razziázott a fogyasztóvédelem: a járvány kezdete óta kevesebb jogsértés történt

MTI   
  Megosztom
Boltokban razziázott a fogyasztóvédelem: a járvány kezdete óta kevesebb jogsértés történt

Zökkenőmentes volt az üzletek újranyitása, illetve korábbi nyitvatartási rendre visszaállása, a fogyasztóvédelmi hatósághoz nem érkeztek ezzel kapcsolatos panaszok - közölte Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta, hogy a vásárlók és a tisztességes piaci szereplők érdekeinek védelme továbbra is kiemelten fontos a kormányzat számára, ezért a veszélyhelyzet alatt is folyamatosak az ellenőrzések.

Schanda Tamás szerint általánosságban elmondható, hogy magas árazással vagy készlethiánnyal kapcsolatos problémákról sem érkeznek már bejelentések.

Sok üzlet, amely a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések miatt nem tudott nyitva tartani, most akciókkal várja a vásárlókat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők e téren is tisztességesen járnak el. Egy-egy apróbb problémával találkoztak ugyan az ellenőrök, de ezeket az adott üzletek orvosolták is, és kirívó jogsértés sehol nem történt

- mondta az államtitkár.

Hozzátette, hogy a vírus elleni védekezés nemcsak a vásárlók szokásait változtatta meg, hanem sok esetben az üzletek gyakorlatát is.

Mindig érdemes előre érdeklődni a változásokról. Van például olyan üzletlánc, amely most nem teszi lehetővé az ott kapható ruhák felpróbálását, de minden gond nélkül visszaveszik az árut

- említette példaként.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a maszkokat kiemelt figyelemmel ellenőrzik a fogyasztóvédelem munkatársai. Elmondása szerint már a vámhatáron vizsgálják a beérkező termékeket, és megtiltják azok behozatalát, amennyiben a szállítmány nem felel meg a leírásnak, illetve nincsen hozzá megfelelő tanúsítvány, vagy még nem kezdték meg a megfelelőség értékelését az arra kijelölt uniós tanúsító intézetnél.

Mivel más uniós országból is érkezhetnek maszkok a magyar kereskedelembe, az üzletek és a webáruházak kínálatát is folyamatosan ellenőrzik

- mondta Schanda Tamás. Hozzáfűzte, hogy a különböző védőeszközök használatával kapcsolatban mindenképpen az Operatív Törzs útmutatásait kell figyelembe venni.

A március elejétől és május 14-éig tartó, fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésről Schanda Tamás elmondta: a kormányhivatalok országosan összesen közel 1300 üzletben végeztek ellenőrzést, és ezek 11 százalékában találkoztak jogsértéssel.

Mivel a kijárási korlátozás miatt megnőtt a webáruházak jelentősége, most tavasszal fokozott figyelmet fordítottak az online kereskedelemre. Tájékoztatása szerint a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai 650 webáruházat ellenőriztek, és a problémás esetek aránya kicsivel magasabb, de nagyságrendileg azonos, 15 százalékos volt a hagyományos kereskedelemben tapasztalttal. Hozzátette: ezek az arányok nem különböznek érdemben a korábbi időszakok eredményeitől.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a hazai ellenőrzésekkel párhuzamosan Magyarország egy uniós fogyasztóvédelmi akcióhoz is csatlakozott.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bolt

fogyasztóvédelem

ellenőrzés

razzia

vásárlás

vásárlók