Változásokra számíthatnak a diákmunkások: ennyit kereshetnek 2020 nyarán

Jelenleg diákmunkát találni kicsit olyan, mint a budapesti belvárosban parkolóhelyet: amint felszabadul egy hely, azonnal lecsapnak rá az érdeklődők. Azonban aki elég kitartó, és nincsenek irreális elvárásai, azért találhat a nyáron melót, még ebben a fesztiválok nélküli furcsa időszakban is. Ezer forintnál kevesebbet csak a legritkább esetben kínálnak a munkaadók a diákoknak, maximális órabér pedig elérheti a 3000 ezer forintot is.
Amíg a válság előtt diákmunkaerő hiány volt a jellemző, addig a válság óta a leépített diákmunkaerő és a jelentősen lecsökkent új munkaerő igény miatt akár 10-szeres, vagy akár 100-szoros túljelentkezés vagy egy-egy meghirdetett pozícióra, akár olyanokra is amit korábban heteken vagy hónapokon keresztül sem tudtunk diákokkal feltölteni - mondta el a Pénzcentrumnak Dénes Rajmund Roland, a MinD-Diák Szövetkezet igazgatója, majd hozzátette: a covid-19 vírus okozta válság alapvetően átalakította az atipikus foglalkoztatási szektorokat, elsődlegesen a diákmunkát.
A telekommunikációs és informatikai cégek a diákmunkaerőt azonnal átcsoportosították távmunkába, home office munkavégzéssé. Az élelmiszer kereskedelmi, logisztikai, raktározási cégek igyekeztek felvenni a többi szektorból leépített, felszabadult munkaerőt. A gyakornoki foglalkoztatás 40-50 százaléka ideiglenesen leépítésre került, de a bíztató hírek szerint a nyár lehetőséget ad a kiesett munkaerő visszavételére, a korábbi munkaerő igények 80-90 százalékának feltöltésére. A nyári fesztivál volt a diákmunka egyik legnépszerűbb és legvidámabb színfoltja, ez most biztosan ki fog maradni és balatoni szezonális munkákra sem a korábbi évek volumenének megfelelő igény érkezik be, hanem annak töredéke.
Az idei nyár lesz az első, amikor lesznek jópáran, akik egész egyszerűen nem fognak maguknak nyárra munkát találni. Legkönnyebben úgy lehet követni a gyorsan változó kínálatot, ha regisztrálnak és feliratkoznak diákmunka értesítőre, így ismerik meg az elsők között a lakhelyükhöz közeli, érdeklődésüknek megfelelő állásokat.
A diákbéreket a mindenkori tv. által előírt minimálbér, garantált bérminimum és a munkaerő piaci helyzet alapvetően meghatározza, a megrendelők által ajánlott besorolási diákbérek sok esetben országosan és regionálisan is versenyeznek egymással.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)