Súlyos átszervezés az áruházláncnál: 700 embert értesítettek csoportos elbocsátásokról

HelloVidék   
  Megosztom
Súlyos átszervezés az áruházláncnál: 700 embert értesítettek csoportos elbocsátásokról

Több pozíció szűnik meg a magyarországi Tescókban, így csoportos leépítés is lehet, ám az áruházlánc technikai átszervezésről beszél, hiszen a 700 főt érintő változás során új állást ajánlanak fel a munkavállalóknak - írja az Index.

A portál egyik olvasójától értesült arról a levélről, amit a Tesco dolgozói kaptak és amelyben arról értesítik őket, hogy harminc napon belül megszűnhet a munkaviszonyuk, kivéve akkor, ha erről már időközben, hamarabb megegyeznek, vagy pedig a dolgozó belemegy abba, hogy más munkakörben folytassa a munkáját.


A Tesco sajtóosztálya a portál megkeresésére azt írta,

a Tesco bizonyos munkakörök összevonása mellett döntött, az új pozíciókra való váltás lehetőségét pedig a lehető legtöbb munkatársának felajánlotta. (...) Annak ellenére, hogy a folyamat során új pozíciókat hozunk létre, és a lehető legtöbb munkatársunknak felajánlunk új pozíciót, a munkajogi szabályokkal összhangban, a megszűnő pozíciókat be kell jelentenünk az illetékes hatóságoknak, így az átalakítás jog technikailag csoportos létszámleépítésnek minősül.
Az indokolás szerint "a vállalat így optimálisabban oszthatja be munkatársait azáltal, hogy a kollégákat különböző feladatokra tudja alkalmazni. Az új munkakörök kialakításával a cél egy egységes, hosszú távon jól működtethető, rugalmas áruházi csapat kialakítása minden áruházban, mert a kollégák így tudják leginkább segíteni egymást a napi feladatok ellátásában és így tudják a legjobban kiszolgálni a vásárlókat.

Ám ebből nem lehet tudni, hány embernek nem lesz munkája, mivel ez attól függ, hány embernek ajánlják fel az új munkakört, és hányan élnek vele.

700 főt érintő átszervezésről írt a Világgazdaság a hírrel kapcsolatban kedden. Közölték, hogy a Tesco tájékoztatása szerint technikai átalakításról van szó, csakhogy a kereskedelmi szakszervezetek úgy vélik, a 700 munkavállaló között biztosan lesznek olyanok, akik nem fogadják el a felkínált pozíciókat. Ezen kívül pedig az érintettek csoportos létszámleépítés tárggyal kaptak levelet a Tesco-Global Áruházak Zrt.-től.

A brit tulajdonú áruházlánc mindkét portál esetében megismételte álláspontját: az átszervezés során állást ajánl fel az alkalmazottak többségének. Szerintük technikai átalakításról van szó, a megszűnő pozíciókat pedig be kell jelenteni az illetékes hatóságoknál, ezért tájékoztatták hét megye munkaügyi központjait és a kereskedelmi szakszervezeteket.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tesco

áruház

munka

leépítés