Környezetbarát öntözésfejlesztés: ki nem találnád mit használnak locsolásra a Homokhátságon

MTI   
  Megosztom
Környezetbarát öntözésfejlesztés: ki nem találnád mit használnak locsolásra a Homokhátságon

Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul - jelentette be az agárminiszter a szegedi nagybani piacon.

Nagy István elmondta, csaknem 4,4 milliárd forintból 1500 hektáron fejlesztik az öntözést; környezetbarát módon nem rétegvizet, hanem a Tisza fölös vizét használják majd.

A folyamatban lévő beruházás révén 1,4 millió köbméter öntözővíz lesz tárolható a területen, emellett a térségben, Domaszéktől Üllésig, Röszkétől Forráskútig bővül a foglalkoztatás, újabb termőterületeket lehet művelésbe vonni, nő a termelés biztonsága, erősödik a térség gazdasága

- hangsúlyozta.

Mórahalmon több mint 6 milliárd forintból válogató- és csomagoló árukezelő központ épül, Kiskundorozsmán, a nagybani piac helyén pedig egy 10 ezer négyzetméter alapterületű, geotermikus energiaellátásra épülő, gépesített zöldség- és gyümölcsmosó, osztályozó, csomagoló, címképző technológiát alkalmazó ipari hűtőházat alakítanak ki 12 milliárd forintból, amely egész évben el tudja látni a hazai tulajdonú hipermarketeket

- közölte.

Nagy István hangsúlyozta, a fejlesztéssorozat élénkíti a Homokhátság agráriparát, összeköti a dél-alföldi térséget a Vajdasággal és - az Agrárminisztérium céljaival összhangban - ösztönzi a termelői hálózatok létrehozását.

A koronavírus-járvány megmutatta az önellátás fontosságát, amiben a piacok kulcsszerepet tudnak vállalni. Ez nemzetbiztonsági érdek is

- szögezte le.

A politikus emlékeztetett, társadalmi egyeztetésen van már egy 30 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyben kertészeteket támogatnak hűtő- és tárolókapacitások, üvegházak létrehozásában válogató- és csomagoló technológiák fejlesztésében, valamint energiahatékonysági beruházások végrehajtásában.

Ezen felül 5,5 milliárd forint értékben meghirdetik a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit segítő új pályázatot. A forrásból 2,5 milliárd forint jut a legkisebb termelőknek mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó tevékenység kialakítására, fejlesztésére. A helyi termékek értékesítési lehetőségének bővítését, a piacok, vásárterek kialakítását, fejlesztését 3 milliárd forinttal támogatja a program

- fejtette ki.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, az öntözésfejlesztésnek jövőre, a termelési szezon kezdetére el kell készülnie, a többi beruházás lépcsőzetesen, a termelési feltételek kialakítása, javítása után kezdődhet.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, a vízügyi fejlesztés mintegy százezer ember, több mint ezer gazdálkodó család jövőjét változtatja meg, kétezer hektár üzemi területet tudnak majd öntözni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nagybani piac

szeged

öntözés

környezetbarát

környezetbarát öntözés

öntözésfejlesztés

tisza

beruházás