Gazdák, figyelem: pénteken kezdik az agrártámogatások előlegfizetését

Megkezdődik pénteken az agrártámogatások előlegfizetése - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Feldman Zsolt elmondta, ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban, de még idén mintegy 170 ezer gazdálkodó 290 milliárd forint támogatást kaphat.
Felhívta a figyelmet, hogy számos támogatási jogcímen kezdi meg az államkincstár az utalásokat. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szántóföldeken gazdálkodók, hanem a gyümölcstermelők, valamint a tehén- vagy juhtartók ugyanúgy megkaphatják az előleget.
Hozzátette, a mostani forrás a koronavírus-járvány és a nehéz gazdasági helyzet miatt a legjobbkor fog érkezni a gazdálkodók számára.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, az idei év a korábbiakhoz képest azért is nehéz volt, mert majdnem 500 ezer hektáron voltak fagykárok, aszálykárok vagy pusztított a belvíz. A gyümölcstermelők különösen nehezen élték meg az idei esztendőt, hiszen sokuknak szinte a teljes termése odalett
- tette hozzá Feldman Zsolt.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)