Forradalmi fejlesztés hozhat reformot a vidéki szórakozóhelyeken: mutatjuk az elképzelést

Steiner Petra   
  Megosztom
Forradalmi fejlesztés hozhat reformot a vidéki szórakozóhelyeken: mutatjuk az elképzelést

Míg a XX. századi ember jellemzően alkalmazottként gürcölte végig az életét mindössze egy-két munkáltatónál, addig a XXI. században már átlagban 8,5 évente váltunk munkahelyet, és sokkal vonzóbbnak látjuk a munkavállalói pozíció helyett a vállalkozói életet. A trendhez igazodva egyre több képzés, tanfolyam és verseny indul, kifejezetten a legifjabb generációkat megcélozva, hogy a cégalapítás szó hallatán a félelem helyett már a végtelen lehetőségekre asszociáljanak. A 2019/2020-as tanévben negyedik alkalommal megszervezett 5letből jövő! megmérettetés pont ezt a célt szolgálja, ahol ezúttal bár a fődíjat egy budapesti csapat vitte haza, a második helyezést elért csoport jóval több elismerést zsebelt be.

A kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban tanuló Kollár Anna, Ipacs Kornél, Kiss Balázs és Surányi Kristóf számára nem ismeretlen a verseny, lévén már az előző tanévben is sikeresen szerepeltek egy fő plusszal az országos színtéren zajló megmérettetésen. Az akkori koncepciójuk egy sütést megkönnyítő termékcsomagokra specializálódott vállalkozás volt, ami az összetevőket előre porciózott formában kínálta a sütni vágyók számára, ezzel mentesítve őket a folyamatos méricskéléssel járó terhektől, amellyel a dobogó második fokán végeztek a mezőnyben. Mivel mindannyian élénk érdeklődést mutatnak a gazdaság működése iránt, nem is volt számukra kérdés, hogy az érettségi előtti évben újból ringbe szállnak a fődíjért, felvértezve korábbi tapasztalataikkal és újonnan megszerzett kompetenciáikkal.

A verseny kiírása szerint azonban nem egy, hanem húsz vállalkozói ötlettel kell előrukkolniuk, amik közül jó eséllyel választják majd ki azt, amivel a legesélyesebbek lehetnek az idén 50 csapatnyira duzzadt mezőnyben. A közös brainstorming alkalmával olyan ötleteik adódtak, mint például egy környezetbarát ajándékokat forgalmazó webshop, egy alkalmazás, ami azokra a helyi látványosságokra hívta volna el a figyelmet, amik kevésbé ismertek, de bizonyára sok munkáltató számára nagy segítség lett volna, ha az új dolgozók betanulási folyamatát megkönnyítő koncepciójukat dolgozták volna ki. Mindezek helyett, bár egyikük sem érdeklődik vagy ért különösebben a programozás iránt, egy telefonos applikációra esett a választásuk.

A LOCOM-hoz (local communityből képzett mozaikszó – a szerk.) az ötlet úgy jött, hogy fiatalként sokat szembesültünk azzal, hogy nincs annyi, vagy olyan tematikájú program vidéken, amin szívesen részt vennénk. A programok döntő többsége az adott város lakosságának bevonása nélkül szerveződik, így viszont nagyon nehéz felmérni, hogy a közösség mire vágyik. Applikációnk a programokat alulról szerveződve valósítaná meg, illetve megannyi más funkciójával egy szorosabban összetartó városi közösség létrehozását segítené. A működést tehát úgy képzeljük el, hogy adott város lakói kifejeznék, milyen program érdekli őket, ezeket az ötleteket a többi lakos kedvelhetné, és így jobban kirajzolódna, mire van igény. Ha pedig van igény, akkor a helyszín és a fellépő kiválasztása is könnyebb lenne

– magyarázta az applikáció koncepcióját a Freitagok egyik képviselője, Kollár Anna.

Az ötlet olyannyira nagy sikert aratott, hogy a második helyezés mellett nekik ítélték oda Kollár Csaba vállalkozó és a Városi Alapkezelő különdíját is, így összesítve több mint 1 millió forint ütötte a markukat. Plusz elismerésként pedig ott volt a szakmai zsűriből érkező költői kérdés, miszerint: „ők miért nem gondoltak erre korábban?”, ami a kecskeméti fiatalokból álló csapat számára a lehető leghízelgőbb visszajelzés, hogy jó úton járnak.

Ennek kapcsán érkezett már hozzájuk egy felkérés, hogy némi finomítással segítenének kidolgozni a koncepciót, amely kapcsán jelenleg is folynak az egyeztetések. Végzők diákként viszont Annának, Balázsnak, Kornélnak és Kristófnak jelenleg máshová kell összpontosítania a figyelmét és az energiáit, hogy egy jó érettségivel mindannyian gazdasági vonalon tanulhassanak tovább, ketten Hollandiában, egy-egy ember pedig az USA-ban és Angliában.

Viszont tudjuk jól, hogyha térben messzire is kerülnek itthonról, az online tér számos lehetőséget nyújt, hogy egy projekt kivitelezésével kapcsolatos megbeszélések ne szakadjanak félbe. És ki tudja, talán mire mindannyian hazatérnek, a LOCOM valós testet öltve reformálja meg a vidéki programszervezést, amellyel a most elmaradott települések is felzárkózhatnak a nyüzsgő, élettel teli és fiatalok által vonzó célpontnak számító helységek mögé.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

applikáció

app

kecskemét

5letből jövő!

verseny

innováció

vállalkozás