Vádat emeltek az orvvadász ellen: puskát fogott az erdészre Jánoshalmán
![Vádat emeltek az orvvadász ellen: puskát fogott az erdészre Jánoshalmán Vádat emeltek az orvvadász ellen: puskát fogott az erdészre Jánoshalmán](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2021/02/1613205189-chsJabRVf_md.jpg)
Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegette meg az erdészt Jánoshalmán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy az ügy még 2020 szeptemberében történt: az erdész Jánoshalma külterületén cserkelni indult egy vendégvadásszal. Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész - hivatásos vadászként - rögtön tudta, hogy orvvadász lehet.
Az idegen a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta. Mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra, végül hátrálni kezdett, majd elszaladt. Később kiderült, hogy a fegyvert menekülés közben eldobta az erdőben.
A bejelentés nyomán a rendőrök az orvvadász keresésébe kezdtek, majd néhány napon belül beazonosították, lakásán elfogták, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.
A jánoshalmi gyanúsítottól először az erdőben viselt ruházatát foglalták le, később pedig előkerült az erdőben eldobott puska is, amelyről a szakértő megállapította, hogy lőfegyvernek minősül, és emberi élet kioltására alkalmas.
A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a kiskunhalasi nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják
- áll a rendőrség közleményben.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)