Lehet, te is érintett lehetsz: indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program
Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
György László közölte, hogy első körben 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégeknek. Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat, a forrás kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel - tette hozzá.
A program lényegét az államtitkár úgy foglalta össze, hogy kistelepüléseken működő kisvállalkozások kis összegű támogatásokra pályázatnak. Ezek a juttatások a szintlépés lehetőségét jelentik a cégeknek - jegyezte meg.
A támogatás intenzitása legfeljebb 70 százalék, vagyis 100 forintonként maximum 70-et vállal át az állam a beruházás költségéből.
A forrás sok mindenre fordítható, egyebek mellett bérekre, gépekre, műhelyekre, információs technológiai fejlesztésekre és képzésekre is.
Az európai uniós követelmények miatt legalább egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezni.
A részleteket a palyazat.gov.hu oldalra töltik majd fel.
György László azt hangoztatta, hogy nemcsak minden élet, hanem minden vállalkozás is számít.
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy az új pályázati lehetőség a Magyar falu programmal összhangban nyílik meg. Felidézte: a program - amelyre eddig 600 milliárd forintot fordított a kormány - már a harmadik évében jár. Arra törekszenek, hogy minden falusi ember életminősége javuljon - jelentette ki.
A program több pilléren nyugszik. Idesorolható a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amellyel már csaknem 20 ezer család élt, 100 milliárd forint értékben. Alacsonyabb rendű állami utakat 2500 kilométer hosszúságban újítottak vagy újítanak fel. Folyamatosan írnak ki pályázatokat önkormányzatoknak, egyházközségeknek, civil szervezeteknek, két év alatt 12 ezer nyertest hirdettek, 130 milliárd forint értékben indítottak fejlesztéseket; renováltak majdnem 3 ezer falusi épületet, intézményt - például szolgálati lakást, óvodát, iskolát -, hogy legyenek orvosok, pedagógusok. Idei újdonság, hogy a kisboltokat is meg akarják menteni, újra akarják nyitni - sorolta Gyopáros Alpár.
A kormánybiztos megjegyezte, hogy a Magyar falu program eddig kizárólag költségvetési forrásokból működött. Bár törekedtek európai uniós pénzek bevonására, ez csupán most válik majd valósággá. A Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban legalább 2-3 ezer céget fognak támogatni, de akár az is lehet, hogy 5-6 ezret - közölte.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)