Itt az új álomszakma? Hihetetlenül sok fiatal áll rendőrnek

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt az új álomszakma? Hihetetlenül sok fiatal áll rendőrnek

Az intenzív toborzási kampány eredményeként 85 százalékkal nőtt a rendőrnek jelentkezők száma: a szervezet feltöltöttsége a hivatásos állományt tekintve 92 százalékos jelenleg. A 10 évvel ezelőtti létszámhoz viszonyítva ma közel 4000-el több rendőr lát el szolgálatot. A 2019-es évhez képest tavaly 85 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, ez azt eredményezte, hogy a beiskolázottak száma 70 százalékkal emelkedett.

Intenzív toborzási kampányt folytat a Magyar Rendőrség, ennek eredményeként 85 százalékkal nőtt meg a jelentkezők száma, így a szervezet feltöltöttsége a hivatásos állományt illetően 92 százalékos, mondta el a Pénzcentrumnak Kovács Marcell főhadnagy.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Személyügyi Főigazgatóság Humánigazgatási Szolgálat utánpótlás-tervezési osztályának megbízott vezetője az elérhető fizetésekkel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a jelentkezők részéről egyre nagyobb igény mutatkozik az illetménnyel kapcsolatos tájékoztatásra, ami jelentősen hozzájárul a jelentkező döntési helyzetének javításához. Az új toborzási stratégiának ez is fontos része.

A rendőrséget sem kerülték el az elmúlt évek munkaerőpiaci változásai. A fluktuáció egy természetes jelenség, a rendőrség feltöltöttsége a hivatásos állományt illetően 92 százalékos, ami biztosítja az eredményes szolgálatellátást. A 10 évvel ezelőtti létszámhoz viszonyítva ma közel 4000-el több rendőr lát el szolgálatot. A 2019-es évhez képest tavaly 85 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, ez azt eredményezte, hogy a beiskolázottak száma 70 százalékkal emelkedett.

Minek köszönhető ez a növekedés?

Az új képzési formáknak és az eredményes toborzási stratégiánknak köszönhető a növekedés. A rendőrség számára kiemelkedően fontos a toborzás, amelynek a rendjét országos rendőrfőkapitányi utasítás határozza meg. Az utánpótlás folyamatos biztosítására a rendőrség 2015. július 1-jén létrehozta a kommunikációs és humánpolitikai szakemberekből álló Utánpótlás-tervezési Osztályt.Tevékenységünk sokrétű. Nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra. A közösségi médiában intenzíven jelen vagyunk, tekintettel arra, hogy az internethasználat a fiatal korosztály számára életforma lett. Az ő generációjuk főként a közösségi médiából tájékozódik, így elérésükhöz ezt a felületet kell használnunk. Ezen kívül minden évben tartunk toborzási értekezletet, amely során a korábbi időszak adatait elemezzük, tapasztalatot cserélünk, hasznos információkkal látjuk el a megyei kollégáinkat, - ezzel is javítva a toborzási tevékenység színvonalát.

A cikk folytatása itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

rendőrség

toborzás

magyar rendőrség

fiatalok

jelentkezés

állomány

állomány feltöltés