Közel félmilliárd forint értékben kezdődik felújítás: erre szánják a pénzt Tolnában

MTI   
  Megosztom
Közel félmilliárd forint értékben kezdődik felújítás: erre szánják a pénzt Tolnában

A magyar templomfelújítási program támogatásával 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újul meg Tolna megyében - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Decsen.

Soltész Miklós a helyi református templom előtt tartott sajtótájékoztatón hozzátette: az elmúlt tíz évben a kormány támogatásával Kárpát-medence-szerte több mint 3000 templom újult meg és több mint 130 épült.

A magyar templomfelújítási program ennek folytatása: összesen 1800 templom felújításához járulunk hozzá, amelyek közül 400 a határon túli területeken áll

- közölte.

Azt mondta, a templomok felújítása egyben a helyi munkaerő támogatását és a településkép szépülését is jelenti. Ismertetése szerint a paksi választókerületben 220 millió forintból 3 római katolikus, 9 református és 1 evangélikus templomot újítanak fel 11 településen.

Potápi Árpád János, a dombóvári választókerület országgyűlési képviselője elmondta: 7 templomot újítanak fel 120 millió forintból. Hangsúlyozta, fontos a közösségek támogatása, és a hitéleten keresztül a magyar közösségeket erősítik.

Horváth István, a szekszárdi választókerület országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a kormány felelősséget vállal a helyi közösségek életében. Ismertette: a választókerületben 9 településen 130 millió forintos támogatással újulnak meg templomok.

Papp Zsolt Endre decsi református lelkész elmondta: 15 millió forintos támogatással a templombelsőt festik ki, és felújítják a csillagos eget ábrázoló mennyezetet. Így azután díszítették a templomot, hogy 1773-ban leégett, és egy évig a szabad ég alatt tartották az istentiszteletet. Hozzátette, hogy korábban - a településképet meghatározó épületek felújítása elnevezésű program 35 millió forintos támogatásával - 70 millió forintért felújították a templom vízelvezetését és kicserélték a tetőt.

A templom 1402-ben épült, Tolna megye kevés gótikus emlékeinek egyike; a decsi gyülekezet jelenleg 170 tagot számlál, a vasárnapi istentiszteleteken 35-40 hívő vesz részt

- mondta a lelkész.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

templom

felújítás

templom felújítás

tolna megye