Lesz bőven munkája a magyar szakiknak: rengeteg lakás szorul korszerűsítésre

MTI   
  Megosztom
Lesz bőven munkája a magyar szakiknak: rengeteg lakás szorul korszerűsítésre

Magyarországon még mindig sok lakás szorul korszerűsítésre, ugyanis tavaly 150 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki, az érintett ingatlanoknak azonban csupán a 4,78 százaléka érte el a legjobb energetikai besorolásúnak járó minősítést - közölte a Duna House a környezetvédelmi világnap alkalmából.

A Lechner Tudásközpont állította ki a tanúsítványokat, amelyre a jogszabály szerint ingatlan adásvételnél, bérbeadásnál, új épület használatba vételi engedélyénél van szükség, illetve bizonyos esetekben energetikai pályázatoknál.

A közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője elmondta, hogy habár az ingatlantranzakcióknál még mindig van fontosabb érv a környezetvédelemnél, egyre magasabb azon tudatos vevők aránya, akik az ingatlanok energetikai állapotát és azok későbbi korszerűsítési lehetőségét is döntő szempontnak tartják.

Ugyanakkor hozzátette, a nemzetközi keresletnövekedéssel ellentétben, hazai szinten a tudatosság sokszor nem párosul jelentősen magasabb vásárlóerővel, hiszen a potenciális vevők kifejezetten árérzékenyek az ingatlanok tekintetében is. Értékesítésnél viszont jól jönnek ezek a tulajdonságok, a tapasztalatok alapján ugyanis a fenntarthatóság jegyében épülő lakásokat, házakat nem csak gyorsabban, hanem akár 5-15 százalékkal drágábban is el lehet adni.

A vezető szerint az újonnan épülő ingatlanoknál folyamatosan javul a helyzet, hiszen az uniós előírásokat követő jogszabály szerint 2022. július 1-jétől már csak a közel nulla energiaigényű épületek kivitelezhetők, és a megújuló energia részarányának is el kell érnie a 25 százalékot.

Mindez azért fontos, mert minél korszerűbb az emberek lakóhelye - fel van szerelve például napelemmel, korszerű fűtési rendszerrel, megfelelő hőszigeteléssel vagy új nyílászárókkal -, annál alacsonyabb rezsiköltségekkel kell számolniuk

- fejtette ki a szakértő.

A használtlakáspiacon a január elsejétől igényelhető otthonfelújítási program szolgál a helyzet javítására, a programban az állam akár 3 millió forinttal is támogatja a korszerűsítést. Mindezt a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása, a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése, valamint az építőipari ágazat fehérítése érdekében. Ingatlanpiaci és környezetvédelmi szempontból pedig az adatok alapján szükség is van a jelenlegi ingatlanállomány minőségének javítására, amin a kormányzati támogatás nagyot lendíthet

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

KÖLTÖZNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? KERESS EGY OLCSÓ HITELT!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%, a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

korszerűsítés

energetikai korszerűsítés

lakás korszerűsítés

napelem

korszerű fűtés

fűtés

hőszigetelés

rezsiköltség

nyílászárók