Átveheti az uralmat a piacon az új boltlánc? Hamarosan kiderül, félhetnek-e a többiek

Pénzcentrum   
  Megosztom
Átveheti az uralmat a piacon az új boltlánc? Hamarosan kiderül, félhetnek-e a többiek

Szeptemberben tervezik meghonosítani először Budapesten, aztán a többi városban, ahol már saját raktárakból, saját, házon belüli beszerző kollégákkal állítják össze azt a portfóliót, amely alapvetően élelmiszerből áll: Wolt Market lesz a neve. Erről beszélgetett a Pénzcentrum Tajta Ákossal, a Wolt ügyvezetőjével.

Többek között az ősszel induló új projektjükről; az online kiskereskedelemben tapasztalható óriási versenyről; illetve arról is beszélgettek, számítanak-e arra, hogy a vendéglátóhelyek folyamatos újranyitása miatt sok futár hagyja majd el a céget, írja a Pénzcentrum.

Sokáig rossz idő is volt tavasszal, hiába nyitottak ki az éttermek teraszai, azt láttuk, hogy az időjárás alapvetően befolyásolja azt, hogy nálunk mekkora a volumen. Ezek alapján pedig egyáltalán nem láttunk visszaesést. Sőt, az általában megszokott szezonalitás is nagyon enyhe egyelőre, persze majd meglátjuk, hogy a nyár további részében mi fog történni

- kezdte Tajta Ákos.

Idén jóval alacsonyabb a külföldi turisták száma Magyarországon, de ez a futárcéget egyáltalán nem érinti. Amikor nyaralni megy az ember, akkor van ideje arra, és szeretne is beülni egy étterembe, úgyhogy amúgy sem rendelne. A Wolt üzletét ilyen szempontból nem befolyásolja a turizmus.

Most például a foci Eb nagyon egybeesett azzal, hogy kinyitottak a vendéglátóhelyek, kifejezetten az Eb-re nagy teraszok és képernyők állnak rendelkezésre, tehát valószínű, hogy szívesebben elmennek az emberek otthonról. Ennek ellenére készültünk akciókkal, foci Eb-s kampánnyal, de ez is olyan volument tud hozni, mint egy átlagos kampányunk, sem többet, sem kevesebbet

- folytatta az ügyvezető.

Szeptemberben szeretnék elindítani Magyarországon, hogy saját boltot, raktárat üzemeltetve, saját beszerzéssel ugyanúgy a woltos platformon keresztül adják el termékeket, először Budapesten, aztán lehet, hogy a többi városban is, ahol már saját raktárakból, saját, házon belüli beszerző kollégák állítják össze azt a portfóliót, amelyet alapvetően élelmiszerrel fognak kezdeni a Wolton keresztül, ennek Wolt Market lesz a neve.

Ezzel pedig mi is megcsináljuk azt a modellt, ahol eggyel nagyobb szeletet veszünk ki mind operációban, mind az értékesítési láncban azzal, hogy ezeket a saját raktárakat üzemeltetni fogjuk. Ezáltal egy sokkal pontosabb, sokkal rugalmasabban alakítható termékskálát tudunk adni a woltos felhasználóknak.

A teljes beszélgetés itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

bolt

boltlánc

nyitás

részletek

wolt

wolt market

futár

vendéglátóhelyek