Európában is egyedülálló gigakerékpárút épül: felpörgethetik vele ezt a térséget

HelloVidék   
  Megosztom
Európában is egyedülálló gigakerékpárút épül: felpörgethetik vele ezt a térséget

A kiépülő szakasz nemcsak a megyei kerékpárút-hálózatba csatlakozik be, hanem a főútvonalon kijelölt EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros-hálózat része lesz, amely az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig tart, Magyarországon pedig 420 kilométer hosszan a Duna mentén halad.

A NIF Zrt. beruházásában megkezdődött a kivitelezése annak a 7,5 km-es szakasznak, amely Dunaalmást köti össze Neszméllyel. A projekt keretében részben önálló vezetésű kerékpárút, részben pedig a meglevő utak felhasználásával, biciklisbarát szakaszok épülnek - írja a Világgazdaság.

A Dunaalmás és Neszmély közötti kerékpárúton biciklizők az útvonal kialakításának köszönhetően felfedezhetik a Duna árterének környezeti szépségeit. A 2022 őszére elkészülő kerékpárútnak azonban nemcsak turisztikai szerepe lesz, hanem sokaknak a munkába és iskolába járást is megkönnyíti majd, hogy biztonságos körülmények között, a gépjármű forgalomtól elválasztva közlekedhetnek.

A két település között 2,4 km-en 3,3 méter széles, teljesen új, önálló kerékpárút épül, 4,3 km-en 3,3 méter széles mezőgazdasági gépekkel vegyes használatú szakaszt alakítanak ki, míg további 800 m-en a meglévő helyi utakat újítják fel, eligazodást segítő táblákat helyeznek ki. A beruházás részeként, kényelmes lehetőséget biztosítva egy-egy rövid megállásra, Dunaalmáson és Neszmélyen is kerékpáros pihenőt alakítanak ki.

A kerékpárút Dunaalmás és Almásfüzitő közigazgatási határánál indul, majd a 4-es számú Esztergom-Almásfüzitő vasútvonalon halad át, ahol egy új, fénysorompóval biztosított vasúti átjárót építenek ki. A kerékpáros útvonal a 4. sz. vasútvonal meglévő, fénysorompóval biztosított keresztezését követően a vasútvonallal közel párhuzamosan halad, annak Duna felőli oldalán. Tovább haladva keresztezi a 10-es főutat és azzal közel párhuzamosan halad tovább Neszmély irányába.

Forrás: NIF ZRT.
Forrás: NIF ZRT.

A nyomvonal keresztezi az 1-es főút és Dunaalmás közti 1129-es számú utat, majd ismét a 10-es főutat és csatlakozik a meglévő helyi közúthoz. Ezen szakasz végén, az ingatlanok kiszolgálásának biztosítása érdekeben vegyesforgalmú (mezőgazdasági-kerékpáros) útként építik ki a szakaszt.

A kerékpárút a neszmélyi szakaszon a Vízimolnár utca meglévő, részben felújítandó burkolatán halad tovább. A Vízimolnár utcából a vasútvonallal alkotott szintbeni vasúti átjáró közelében ágazik el keleti irányba és a vasútvonallal párhuzamosan halad annak Duna felőli oldalán, önálló kerékpárútként, a Neszmélyi Hajóskanzenig.

A beruházás során Dunaalmáson az Izsán árok felett egy 5,5 m szabad nyílású, vasbeton szerkezetű, vegyes használatú közúti híd, míg Neszmélyen a Nyáraska-patak felett egy 5 m szabad nyílású, ugyancsak vasbeton szerkezetű kerékpáros híd épül. Az útvonalon egy új vasúti átjáró is létesül - olvasható a NIF Zrt. sajtóközleményében.

Gréz Tibor, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője elmondta:

A Duna árterületén építendő szakasz különleges megoldásokat és nagy odafigyelést igényel. A kivitelezést a természeti környezettel összhangban kell végezni, egyrészt a természetvédelmi területek megóvása érdekében, másrészt azért, mert a Duna vízjárásának ingadozása döntő befolyással bír az alkalmazható anyagok és a kivitelezési időszak megválasztásában. A hullámtérben a rézsűlábat fagyálló vízépítési terméskővel kell megtámasztani, a töltés anyaga is durvaszemcsés kell, hogy legyen, a kimosódást elkerülendő. A rézsűk állékonyságát 50 cm vastag kőszórás, geotextília, tartós erózióvédelmet biztosító térrács, és 25 cm vastag humuszterítés és füvesítés fogja biztosítani.

A fejlesztés az ITM megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Hazai Építőgép Társulás Zrt. végzi nettó 1,2 milliárd millió forint értékben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kerékpárút

beruházás

nif zrt.