Vetélytársat kaphat a posta: magyar fiatalok forradalmasíthatják a csomagküldést

Steiner Petra   
  Megosztom
Vetélytársat kaphat a posta: magyar fiatalok forradalmasíthatják a csomagküldést

A 2016-ban debütáló, eredetileg kecskeméti megmérettetésből 2021-re már egy 3 országot és 37 középiskolás csapatot megmozgató vállalkozói versennyé lett az 5letből jövő! mintaprojekt. Idén az 5 döntős csapat közül 2-en is a határon túlról érkeztek, de az első helyezést és az azzal járó pénzjutalmat a tavalyihoz hasonlóan idén is egy Bács-Kiskun megyei iskola diákjai zsebelték be. Ötletük, a NetCsomag mobil applikáció röpke 26 órára csökkentené a csomagszállítás idejét, amelyhez ráadásul új járműveket sem kellene bevonni a forgalomba.

A kifejezetten 10. és 11. évfolyamos középiskolai osztályokat megcélzó vállalkozói versenyről Farkas Bence József, Kovács Regő Gyula és Szabó Bence Zsombor még 2019-ben hallottak először, és noha már az első adandó alkalommal megmérettették magukat, akkor félidőben kiestek a vetélkedőből. Nem úgy a lelkesedésük és elszántságuk, ami a következő tanévben is arra késztette őket, hogy Covid és megváltozott iskolai körülmények ide vagy oda, ismét ringbe szálljanak. Szerencséjükre a potenciális startupjuk ötletén nem sokat kellett gondolkodniuk.

Regő gyerekkorában sokszor álmodozott egy felsőkategóriás Apple készülékről, viszont már akkoriban felismerte, hogy annak fogyasztói ára külföldön sokkal alacsonyabb a hazai vételárnál. Mintegy kósza gondolatként ragadt meg fejében az elképzelés, mennyire jól járt volna azzal, hogyha elég lett volna csupán az itteni ár töredékét kifizetnie, hogy aztán a vágyott terméket egy, az USA-ból hazarepülő honfitárs a poggyászában hozza el Magyarországra. Az ötlet hasonló elvre épít, mint a mostanában egyre népszerűbb autómegosztó rendszerek, melyek egyaránt szolgálják a sofőr, az utas és nem utolsó sorban a környezet érdekeit.

Nagy álmom, hogy az Uberhez hasonló vállalkozásom legyen. Lenyűgöz, hogy van egy olyan taxivállalat, akinek egy taxija sincs. Arra gondoltam, nekem miért is ne lehetne egy olyan csomagküldő szolgáltatásom, amihez nem kell egy postakocsi sem?

- emelt ki még egy ihletforrást a csapat egyik tagja, Kovács Regő Gyula.

Noha terítéken volt a versenyt megelőzően még egy napelemes fülhallgatótöltő tok és egy GPS-adatokra épülő, buszjárat helyzetmeghatározó applikáció ötlete, végül nem volt kérdés, melyik kerül kidolgozásra. Mivel a gimnazisták mindhárman biológia-kémia tagozatosak, a siker érdekében jelentős kutatómunkát kellett végezniük a logisztika, a futárszolgálat és a teherszállítmányozás területén, a tanulmányaik során szerzett környezetvédelmi ismereteiknek azonban nagyon jó hasznát vették. Ráadásul mindezt, beleértve az információszerzést és a teljes felkészülést megváltozott körülmények közt, az online térben tették, tekintettel a 2020-as év fennforgásaira. Ám ezt, ahogy Regő kifejtette, egyáltalán nem bánták:

Őszintén szólva én sokkal jobban szeretem a digitális oktatást. Sokkal jobban be tudom osztani az időmet, és a számítógépeknek köszönhetően az információelérés és -átadás nagyban megkönnyebbül.

A járvány és a vele járó korlátozások sok területen fennakadást okoztak: a személyes találkozások minimalizálásával még a mindennapos bevásárlás is képes volt bosszúságot okozni, így nem meglepő, hogy egyre nagyobb teret nyert életünkben az online vásárlás. Ez a tendencia adott plusz lendületet és gazdasági, piaci alapot a kecskeméti csapat ötletének, hiszen hiába működött már ezt megelőzően is több futárvállalat az országban, a hirtelen jött rohammal se a járműflotta bővítésével, se a munkavállalói létszám emelésével nem voltak képesek lekövetni. Az eredmény pedig, sokunk saját bőrén tapasztalta, akár több hétig, sőt akár egy hónapig elhúzódó szállítási idő volt egy olyan világban, ahol a legtöbben már másnap reggel a küszöbünkön szeretnénk látni a rendelésüket.

A fentiekből fakadó bosszúságnak venné elejét a három gimnazista applikációja, ahol egy-egy csomag kézbesítési ideje nem haladhatja meg a 26 órát. Az ötletük magva hasonló, mint az Uber és Telekocsi szolgáltatásnak: adott egy személy, aki A pontból B pontba akar eljutni, aki viszont ez esetben a környezetvédelem és az üzemanyagköltségek csökkentése érdekében utasok helyett csomagokat szállít. Mert ugyan melyik autóban ne lenne hely egy cipősdoboz méretű pakknak, vagy éppen kinek a táskájába ne férne még el egy könyv nagyságú plusz poggyász? Regő az egyetemista és főiskolai hallgatókat említette példaként, akik, ha rendszeresen ingáznak két település közt, csomagszállítói mivoltukkal képesek lehetnek minimalizálni vagy akár nullára redukálni utazási költségeiket. Ugyanezt pedig egy, a benzinárakon sopánkodó, naponta ingázó autós pénztárcája szintúgy megköszönné.

A világ az energiaminimum elvén működik. Egyre több autógyártó tervez car sharing szolgáltatást. Magyarországon is több cég van, hogy csak néhányat említsek, a MOL Limo vagy a SHARE NOW, de egy nagyon jó példa az Uber szolgáltatása is. Utóbbi Amerikában nagyon lecsökkentette a taxisok számát, és Magyarországról is azért kellett kitiltani, mert a taxisok egyszerűen nem tudtak labdába rúgni mellette

- indokolta meg Regő, miért gondolják úgy, hogy a megosztáson alapuló rendszereké a jövő.

A verseny után rendelkezésükre álló mentorprogram keretében ráadásul lehetőségük van vállalkozói tervüket egy valódi startuppá fejleszteni, ahol tapasztalt szakemberek segítik őket a piaci viszonyoknak megfelelő alapok meghatározásában. Regő a HelloVidék kérdésére elárulta, a mentorokkal való beszélgetések alapján úgy látják, legalább 2 évbe telne az applikáció piacképessé fejlesztése, nem beszélve a vállalkozás 5-10 évben mérhető nyereségessé válásáról. Noha a zsűri lelkesen fogadta a fiatalok csomagszállítást megreformálni kívánó gondolatát, az ötlet egyelőre biztos, hogy az asztalfiókban marad. A Református Gimnázium végzős diákjai jelenleg az előttük álló érettségire fókuszálnak, hogy tanulmányaikat az orvosi egyetemen folytathassák. Ezért, hogyha a kecskeméti fiatalok egyelőre nem is reformálják meg a csomagszállítás jól bejáratott rendszerét, nem tudhatjuk, mikor jön egy új, formabontó startup ötlet, amely „zöld” elhivatottságával rendesen feladja majd a leckét a most hasító futárvállalatoknak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kecskemét

fiatalok

applikáció. csomagszállítás