Ez sok kisgyermekes szülőt érinthet: velük töltenék fel az üres álláshelyeket?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Ez sok kisgyermekes szülőt érinthet: velük töltenék fel az üres álláshelyeket?

A munkaerőpiac már szinte teljesen helyreállt a koronavírus-válságból, egyre erőteljesebben jelenik meg újra a munkaerőhiány hazánkban, melynek enyhítésére számos kormányzati intézkedés született. Mostantól diák- és nyugdíjaszövetkezetek mellett megalakulhatnak a a kisgyermekkel otthon levők szövetkezetei is, melyek a fiatal édesanyákat igyekeznek megszólítani és visszaterelni a munkaerőpiacra.

Történelmi csúcson van Magyarországon a foglalkoztatottság: a május-júliusi időszakban összesen 4,476 millió ember dolgozott az elsődleges munkapiacon, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalékon stagnál. A munkaerőpiac makrogazdasági szinten már szinte teljesen helyreállt a koronavírus-válságból, néhány részterületen még érezhető az alulfoglalkoztatottság, ugyanakkor egyre erőteljesebben jelenik meg újra a munkaerőhiány hazánkban.

Ennek enyhítésére számos kormányzati intézkedés született az elmúlt években, ennek része az inaktív társadalmi rétegek bevonása a munkaerőpiacra, mint ahogy történt és történik ez a diákok, a nyugdíjasok, vagy éppen a megváltozott munkaképességűek esetében is. Kis túlzással lassan már tényleg mindenkit megszólítanak, aki szóba jöhet, így azoknak is egyre több esélye van elhelyezkedni, akiknek korábban szinte esélyük sem volt.

Régóta terítéken van már a kisgyermeküket otthon nevelő édesanyák megszólításának kérdése, Novák Katalin már 2018-ban akkor még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként beszélt egy interjúban a „kismama szövetkezetek” keretrendszerének megteremtéséről.

A diák- és a nyugdíjasszövetkezetekkel állította párhuzamba ezt a kezdeményezést: azért ez a három csoport, mert ők mind speciális élethelyzetben vannak, nem tudnak teljes mértékben elköteleződni egy munkahely mellett heti 40 órában, a részmunkaidős állások pedig Magyarországon még közel sincsenek a kívánt mértékben elterjedve, így esélyük sem lenne a nyílt munkaerőpiacon. A szövetkezeti forma ezzel szemben sokkal rugalmasabb feltételeket biztosít.

A Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezete elsősorban a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérését kívánja megkönnyíteni azzal, hogy a GYED-ben, illetve GYES-ben nem nagyszülőként részesülők számára rugalmas munkavégzési lehetőséget kínál, kedvező adózási feltételekkel. A jogszabály lehetővé teszi, hogy az érintettek a meglévő munkaviszonyuk mellett is dolgozhassanak, akár egy másik vállalatnál, de ha a munkáltatójuk nyitott rá, akkor a szövetkezet által a meglévő munkahelyükre is visszatérhetnek élvezve tagi munkavégzési jogviszony előnyeit

– mondta el a Pénzcentrumnak Csomai Eszter, a Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezetének az elnöke, majd hozzátette, a célok között szerepel továbbá, hogy közösséget teremtsen, elősegítse a tagok között a kisgyermekek gondozásához, neveléséhez kapcsolódó tapasztalatcserét, lehetőséget kínál tagjainak a meglévő ismereteik megtartására, kamatoztatására és továbbfejlesztésére.

Arra a kérdésre, hogy mekkora az érdeklődés, hány szövetkezet alakult eddig, Csomai Eszter felvázolta, hogy habár a szövetkezeti foglalkoztatás már sok éves múltra nyúlik vissza a nyugdíjas és a diák szövetkezeteket tekintve, ez a kisgyermekeseket érintő szövetkezeti forma még nagyon új a piacon, alig két és fél hónapja érhető el, így sokan még nem is hallottak erről a kedvező lehetőségről.

Jelenleg négy Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezete szerepel a cégjegyzékben, irodáik Budapesten és a Dunántúl nagyobb városaiban megtalálhatóak. Ugyan néhányan már dolgoznak az új szövetkezetek tagjaiként, de előzetes felmérésük alapján sokkal nagyobb igény lenne erre a kisgyermekes szülők körében. Elsődleges feladatunk most az, hogy mind vállalkozói mind a munkavállalói oldalt megismertettük az új szövetkezet létezésével és előnyeivel.

Kik lehetnek szövetkezeti tagok?

A szövetkezeti tagság feltétele az érvényes GYED vagy GYES határozat, így ez az esetek nagy részében a 3 év alatti gyermekkel otthon lévőkre vonatkozik, ha valaki ikergyermekekkel vagy tartósan beteg illetve fogyatékos gyermekkel részesül GYES ellátásban a szövetkezeti tagság értelemszerűen hosszabb ideig állhat fenn.

A cikk itt folytatódik tovább.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

munka

kisgyermekes

munkaerőpiac

munkaerőhiány

szövetkezet

kismama-szövetkezet

pénzcentrum