Nem maradunk hús és kenyér nélkül: büszkék lehetünk a magyar gazdákra

HelloVidék   
  Megosztom
Nem maradunk hús és kenyér nélkül: büszkék lehetünk a magyar gazdákra

A mezőgazdaságban és az állattenyésztésben annyi változás történt az elmúlt tíz évben, amennyi a megelőző száz évben összesen. Az állattenyésztési ágazatokban gazdálkodóknak az utóbbi évek során számos nehézséggel kellett szembenézni, azonban példamutatóan helytálltak és folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek – mondta Tarpataki Tamás a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján Hódmezővásárhelyen.

Az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az állattenyésztőknek megköszönte, hogy bármilyen időjárási viszonyok között, ünnepnapokon, vagy akár az elmúlt időszak járványügyi helyzetében is állhatatosan végzik a munkájukat.

A rendkívüli idők rendkívüli helytállást követeltek, a magyar állattenyésztőkre is hosszabb ideje nehéz évek járnak. A 2014-es orosz embargót a tejválság, az afrikai sertéspestis-járvány, a madárinfluenza, majd a koronavírus-járvány követte. Jelenleg pedig a magas takarmányárak okoznak súlyos gondokat. Minden nehézség ellenére büszkék lehetünk a gazdákra

– emelte ki Tarpataki Tamás -, az állattenyésztés kibocsátása az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt. Míg 2010-ben 614 milliárd forint volt, 2020-ra 1026 milliárd forintra emelkedett, amely 67 százalékos növekedésnek felel meg.

Tavaly a Gazdaságvédelmi Alap forrásai révén 25 milliárd forintot biztosított a gazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások részére a kormány, amelyből az állattenyésztési ágazatok számos jogcímen kaptak arányos támogatást. Az agrártárca a takarmányár-robbanásra reagálva 4,4 milliárd forinttal megemelte az állatjóléti és tenyésztésszervezési támogatások forráskeretét annak érdekében, hogy minden jogos támogatási igény kifizethető legyen. Idén pedig, elsőként és egyedüliként az Európai Unióban, elindította a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszert, amely akár 70 százalékban képes pótolni az önhibán kívüli jövedelemkiesést. A piaci áringadozások káros hatásainak kivédésére minden magyar állattartónak érdemes belépnie ebbe a rendszerbe, amely az uniós keretek között megfelelő eszköze lehet a piaci krízisek átvészelésének.

Az állattartás történetileg örökölt technológiai lemaradásának ellensúlyozása érdekében minden olyan állattartó telepi fejlesztést támogat a kormány a vidékfejlesztési forrásokból, amely hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, a hatékonyabb termeléshez. Mivel fejlett élelmiszeripar nélkül nem tudjuk levetni az alapanyag-termelő agrárium évtizedek alatt kialakult képét, és nem lehet biztonságosabbá tenni az alapanyag-termelést sem, a nagy hozzáadott értéket teremtő, jelentős feldolgozóipari fejlesztések számára akár ötmilliárd forint támogatás is rendelkezésre áll egy-egy beruházási projekt megvalósításához

- mondta Tarpataki Tamás.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárium

mezőgazdaság

állattenyésztés

alföldi állattenyésztési és mezőgazda napok