Tömegesen állhatnak le a hazai pékségek: elszálltak az árak, mi lesz így?
Nem mintha ez az ősidők óta fogyasztott ételünk túlzottan rászorulna a hírverésre, de közeleg október 16-a, a Kenyér Világnapja. Egy ünnep, amit azzal a céllal hívtak életre, hogy legalább ezen az egy napon kicsit jobban odafigyeljünk erre a filléresnek gondolt élelmiszerünkre. A világnapot már közel 30 ország ünnepli, elsősorban karitatív okokból, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Bár nekünk magyaroknak hagyományosan van egy kenyérszenteléssel megfejelt augusztus 20-ai „új kenyér” ünnepünk is, ez az októberi világnap mégis más tartalommal bír. Alkalmat adhat arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hazai sütőipar aktuális problémáira is.
Bár az idei évi aratás végre rekordmennyiségű terményt hozott, és a búza minőségére sincs panasz, a gabona drágulása, a forint gyengülése, a járvány okozta válság mind-mind felelős lehetnek azért, hogy lassan megfizetethetetlen a minőségi hazai pékáru. Miközben a pékszakmának is komoly kihívásokkal kell szembenéznie.
Filléres áruból lassan luxustermék lett a minőségi magyar kenyér
A KSH adatai szerint míg egy átlagos fehérkenyér kilója az 2021. januárjában 374 forintba került, addig szeptemberre az ára 399 forintra szökött fel. Bárhogy is számoljuk, ez 9 hónap alatt 25 forintos (6,6%-os) drágulást jelent, de a pékségekben már nyár közepén is bőven 400 forint feletti kenyérárakkal találkozhattunk. Az osztrák és más nyugat-európai dán árszintektől persze – hasonlította össze a Pénzcentrum – még messze vagyunk, de ha ez így megy tovább, megközelítheti a magyar kenyér a holland, német vagy francia átlagárakat.
50%-kal többet fizetünk érte, mint öt éve
Öt éve még átlagosan 269 forint volt az átlagos fehér kenyér ára, azóta közel felével többe kerül (48%-kal emelkedett). Ugyanez mondható el a félbarna kenyér árára is, aminek kilója öt éve 227 forint volt, idén szeptemberében 351 forintot kértek érte (ez 54%-os drágulást jelent). 2017-ben egy zsemle átlagosan 20 forintba került, idén szeptemberben 31 forintot fizettünk érte. Ez 55 százalékos drágulást jelent.
A pékáruk sorában kiemelkedő helyen áll a kakaós csiga, amiért (a KSH adatai szerint) 2017-ben még 120 forintot fizettünk, azóta viszont folyamatosan többet és többet kérnek érte. 2021. szeptemberében átlagosan 155 forintért vásárolhattuk darabját. (Ez 4 éve alatt 29%-os drágulást jelent) De ne csodálkozzunk azon, ha a pékségekben ennél jóval drágábban kapjuk meg!
Lássuk akkor, hogy változott a liszt ára
A finomliszt kilója, amiből hagyományosan a kovász és a kenyér készül) 2017-ben még 138 forint került. Idén szeptemberben a KSH adatai szerint az átlagára 188 forint volt. Bárhogy is osztunk-szorzunk, ez 36%-os drágulást jelent. Tavaly januárban 167 forint volt kilója, idén januárban már 181 forint. Ezekből az adatokból is látszik, hogy az extra nagy drágulást tavaly szenvedtük el, akkor 8%-kal ugrott meg az ára. Ehhez képest idén „csak” 3%-kal fizettünk többet a finomlisztért.
A rétesliszt ára jóval többet drágult: 2021 év elején 217 forint volt kilója, most szeptemberben 232 forint, ez több mint 6%-os átagos emelkedés. 2017-ben kilójáért 178 forintot kértek, így az elmúlt közel öt évben átlagosan 30%-kal többért vásárolhatjuk meg.
A pandémia is betett a piacnak
A koronavírus miatt, az elmúlt években jellemzően takarékosabban bántak a háztartások is a kenyérrel, a pandémiával összefüggő korlátozások visszavetették a fogyasztást, ami miatt a malmok az idei első negyedévben a tavalyinál 15-20 százalékkal kevesebb búzát őröltek - írta még tavasz végén az Agrárszektor.
Ennek ellenére az idei évben folyamatos drágulást tapasztalható, aminek hátterében a gabonaárak brutális elszállása is állhat, olyan árspirál alakult ki ugyanis hazánkban, amely egyre csak emelkedik, és már nem lehet megállítani.
Az a nagymértékű áremelkedés, amely most a búzánál tapasztalható, két éve indult el, először 30 százalékos, mostanra pedig már 60 százalékos drágulásnál tartunk, és jelenleg már nem ritka a 80 ezer forintos tonnánkénti ár sem. A búza túl van árazva Magyarországon, és az értékén felül van kezelve
– tájékoztatta szeptemberben az Agrárszektort Lakatos Zoltán, a Hajdú-Gabona Zrt. elnöke, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának vezetője. .
Pedig az idei aratás rekordmennyiséget hozott
Ha csak a hazai búzatermést nézzük, arra idén biztosan nem lehetett panasz. Az idei aratás rekordmennyiségű terményt hozott, és a minőséggel sincs baj. Akkor miért is a folyamatos drágulás? Lakatos Zoltán, így magyarázta a hvg.hu-nak a helyzetet:
6 tonnás termésátlag van az országban, ami rekordnak számít, és a gabona minősége sem rossz. Az ár részben azért emelkedett meg, mert a termelők visszatartják a búzát, és megvárják, amíg magasabb összegért tudják eladni. Emiatt nagyon kevés olyan gabona van a piacon. A kialakult keresleti piac pedig – a nagy termés ellenére – megemeli a búza árát.
Csak közben az energia, a szállítás és a munkaerő is drágább lett
A pékáruk és a kenyér drágulása mögött - a szakértők szerint - több tényező is áll, leginkább a búza - mint legfőbb alapanyag - árának emelkedése, de emellett az energia, a szállítás és a munkaerő is drágább lett. A kereslet pedig szintén felhajtja az árakat.
A KSH adatai szerint idén az első félévben míg a liszt 8, a búza pedig 30 százalékkal drágult. A malomipar költségeiben az alapanyag több mint 80 százalék, ráadásul a búza mellett a malomipar sem tud ennyire túlárazott búzát kigazdálkodni, nem is beszélve a januártól várható üzemanyag, a triplázódó gáz- és áram, valamint 20 százalékos minimálbérköltség növekedés hatásairól, muszáj lesz áthárítani a költségemelkedést a vevőinkre
- nyilatkozta a Hajdú-Gabona Zrt. elnöke. Aki hozzátette: várhatóan a sütőipart is hatványozottan sújtja majd az energiaárak és a bérköltségek emelkedése is.
Óriási átalakulás előtt a pékszakma
Jelenleg körülbelül 900 magyar tulajdonú pékség működik, kisebb, nagyobb, közepes, és ezek a sütőipari cégek mintegy 22 ezer főt foglalkoztatnak. Óvatos becslések szerint – nyilatkozta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Aki szerint másfél, két év múlva várhatóan ezekből a vállalkozásokból legfeljebb 500 maradhat meg. Jelenleg – a Pékszövetség elnöke szerint - a sütőipari termelés nagy része 5-6, maximum 10 cég kezében koncentrálódik, akiket megfelelő módon támogatásban is részesítenek.
A Pékszövetség saját felmérése szerint a sütőipari vállalkozások a kapacitásaik 60-70%-át használják csak ki, jobb esetben.
Ugyanakkor az utóbbi időben több olyan beruházás is indult, ami egy-egy cég esetében jelentős kapacitásnövekedést eredményez, miközben eddig is nagy volumenben tudtak termelni. Ugyanakkor a fogyasztói igények is jelentősen változtak, ami szintén hatással van a sütőiparra, generál egyfajta átrendeződést.
Egyre több kézműves pékségre van szükség
Manapság már a magyar vidéken is reneszánszát élik a kézműves pékségek (erről korrábban a HelloVidék is itt írt.) Sokuk a versenyszférából váltott, jogász, közgazdász, akik nem pék létükre kezdtek bele a kenyérsütésbe. Jellemzően ezen vállalkozások jó része négy-öt termék gyártásával kezdi, azok összetételével, készítési módjával tisztában van, kitanulta. Folyamatosan fejlődnek, bővítik a termékkínálatukat és ezzel párhuzamosan bővül a vásárlókörük is.
A fogyasztók is egyre inkább kezdik felismerni – nyilatkozta a szövetség lapjában a Magyar Pékszövetség elnöke is, hogy a kovászos technológiával nem csak kiváló kenyeret lehet sütni, a kovásznak nem csupán sütőipari, hanem reklám értéke is van. Ezek a kézműves pékségek visszavezetik a kovászos technológiát a köztudatba, remekül menedzselve. Annak ellenére is, hogy nem egy olyan sütőipari cég már évtizedek óta dolgozik kovászos technológiával.
Mi lehet a megoldás?
A Magyar Pékszövetség szerint érdemes lenne a hazai sütőipari cégeknek összedolgozni, hogy vásároljanak egymástól.
Nem mindenkinek kellene mindent gyártania!
- fogalmazták meg a szakemberek. Ez a metódus állítólag Ausztriában, Németországban, Belgiumban már nagyon jól működik, csak át kellett volna ültetni a magyar viszonyok közé. Emellett fontos tényezője a fennmaradásuknak – közölte az elnök, hogy ezek a vállalkozások saját értékesítési hálózaton keresztül adják el termékeiket, és ne a multiknak szállítsanak be alacsony, szinte önköltségi áron.
A saját szakbolthálózattal teljes egészében lerövidül az ellátási lánc, a kereskedő tulajdonképpen kimarad a folyamatból, ami azt is jelenti, hogy az árrésképzés saját hatáskörbe marad, rugalmasan alakítható a fogyasztói igényeket figyelembe véve, és ezzel nagyobb hasznot el lehet érni
– közölte a szövetség honlapján Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
A Pékszövetség elnöke szerint arra is fel kell készülni, hogy a hatvani Lipóti gyár önmagában is teljes mértékben átrendezi a piacot. Ahogy korábban nyilatkozta:
Azt gondoljuk, hogy a sütőipari ágazatot teljes mértékben át fogja rendezni a Lipóti Pékség által épített és majd működtetett hatalmas hatvani gyár, amelyről nyugodtan mondhatjuk, hogy talán Közép-Európa vagy talán Európa egyik, ha nem a legmodernebb üzeme lesz, hatalmas termékkibocsátási számmal. Valószínű, hogy ők is az új technológiákat fogják alkalmazni. Ez a kenyér esetében például azt jelentheti, hogy 80%-ig kisütni, aztán megfagyasztani és így szállítani. Az üzletben pedig saját kemence kihelyezésével a boltos frissen sütheti a vásárlónak. Ezzel jó minőségű, mindig friss terméket tudnak a fogyasztónak kínálni.
Óriási problémát jelent a szakemberhiány
A szakmában óriási problémát jelentett a szakemberhiány is, aminek egyik oka pont az éjszakai, a hétvégi műszak. A hatékonyság növeléséhez a szakemberek szerint pont ezért is lenne fontos a fagyasztós technológiák, illetve a késleltetett kelesztés alkalmazása, amelyek lehetővé tennék, hogy csak egy-két embernek kelljen éjszaka vagy éppen kora hajnalban kisütnie a korábban hűtőkbe tett, késleltetett kelesztési technológiával készült termékeket.
Még egy probléma, ami tönkrevágja a hazai kisebb sütőipari cégeket, hogy a multik gyakorlatilag a árcsalogatónak használják a sütőipari termékeket:
Meggyőződésem, hogy az elmúlt 10-11 évben nagyon sokat ártott a sütőipar renoméjának, maguknak a sütőipari cégeknek a multik árpolitikája. Ezek a kereskedelmi láncok jelentős részben külföldről behozott, fagyasztott termékek felsütésével dolgoznak.
- nyilatkozta a Pékszövetség, akik megítélése szerint nincs arra szükség, hogy naponta több tíz kamion szállítsa az import fagyasztott pékárut, a hazai vállalkozások könnyedén ki tudnák elégíteni az igényeket jó minőségű, megfelelő termékekkel. A Pékszövetség elnöke szerint:
ma Magyarországon a multinacionális láncokban a sütőipari termékek ára nagyon alacsony szintre van pozícionálva, ami sok esetben azt feltételezi, hogy a sütőipari ágazat tönkretétele a cél.
Közben átalakult a magyarok fogyasztási szokása is
A pékszakma helyzetét még egy – nem is jelentéktelen tényező befolyásolja. Az elmúlt tíz évben a magyar lakosság körében ugyanis jelentősen csökkent a kenyérfogyasztás. A KSH adatai szerint átlagosan egy magyar 2010-ben még 44,5 kg kenyeret, 9,9 kg péksüteményt és 30,8 kg egyéb cereálikat fogyasztott éves szinten. 2015-re a 36,6 kg-ra csökkent a kenyérfogyasztás, viszont a pékáru és egyéb cereáliák kategóriája nőt: 12,9 és 35,1 kg-ra. Ez a trend 2019-re is folytatódott: a péksüteményekből 22,8 kg-ot fogyasztottak a magyarok. A kenyér fogyasztása valamivel nőtt, az egyéb cereáliák fogyasztása mérséklődött: előbbiből 36,9 kg-ot, utóbbiból 33,8 kg-ot fogyasztottunk.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)