Lecsaptak rá a magyarok: már ötmilliárd forintnyi zöld hitelt igényeltek

MTI   
  Megosztom
Lecsaptak rá a magyarok: már ötmilliárd forintnyi zöld hitelt igényeltek

Eddig 5 milliárd forint értékben igényeltek zöld jelzáloghitelt 450 ügylet keretében a Takarékbanknál a jegybank által támogatott program indulása óta - tájékoztatta a Takarék Csoport pénteken.

A közleményben felidézték: október elejétől igényelhető támogatott zöld jelzáloghitel az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására.

Jövő év júniusa után szinte csak olyan ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amelyik megfelel a zöld hitel feltételeinek. A Takarékbank ezért nagy érdeklődésre számít, és azzal számol, hogy a jelzáloghitel-felvételt tervező ügyfelek között ez az új termék lesz az egyik legnépszerűbb.

A pénzintézet átalakítja kockázatkezelési stratégiáját, amelyben a hangsúlyos szempontok közé emeli a fenntarthatóságot, rendszeressé teszi a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatok elemzését - tájékoztattak.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a fenntartható banki működés a gazdaság valamennyi szereplőjének érdeke. A hitelintézetek ezáltal közvetlenül segítik a lakosságot és a vállalkozásokat a fenntartható életmód és működés elérésében, közvetve pedig növekszik a bankok ellenállóképessége, stabilitása.

A közleményben beszámoltak arról is, hogy banknál az ATM-ek használata 7 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévre 2020 első negyedévéhez képest, az online fizetés száma 20 százalékkal bővült, a bankkártyás és mobiltelefonos érintéses fizetések aránya pedig másfélszeresére ugrott. Az átutalási megbízások döntő többsége az elektronikus csatornákra terelődött, ötből négy tranzakciót már a netbankon vagy a mobilbankon keresztül indítanak el. A tavaly elindított VideoBank egy átlagos napon 2-3 fiók kapacitását váltja ki - ismertették.

A Takarék Csoport tagjai az MTB Zrt. mint integrációs üzleti irányító szervezet, a Takarékbank Zrt. mint univerzális kereskedelmi bank, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. mint szakosított hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel, ingatlankezeléssel, informatikai szolgáltatással foglalkozó társaságok, leányvállalatok. A csoport a Magyar Bankholding részeként működik a Budapest Bank Zrt. és az MKB Nyrt. mellett.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

takarékbank

zöld hitel

gazdaság

energia

zöld energia