Rengeteget spórolhatsz: fontos levél érkezik a bankodtól, amit komolyan kell venni

MTI   
  Megosztom
Rengeteget spórolhatsz:  fontos levél érkezik a bankodtól, amit komolyan kell venni

Pár héten belül minden magyar számlatulajdonos megkapja a bankjától azt az összesítőt, amelyből részletesen kiderül, pontosan milyen költségei is voltak tavaly a számlavezetésnek. Ennek alapján pedig érdemes lehet szétnézni a piacon, hátha akad olcsóbb ajánlat. A Bankmonitor szakértői kérdésünkre kiemelték, hogy a magyar bankok legfeljebb az infláció mértékével emelhetik a költségeket, ami a tavalyi évben igencsak elszállt. Bár dönthetnének úgy, hogy ennek ellenére nem emelik a díjakat, ám más, a bevételeket csökkentő elemek, például a kamatstop komoly hatással lehet az árakra.

Ebben a hónapban minden magyar banki ügyfél megkapja a kötelező tájékoztatást arról, hogy az elmúlt évben milyen költségei voltak a számlavezetésnek, derüt ki a Pénzcentrum mai cikkéből. A levélnek január 31-ig kell megérkeznie, a számlatulajok a legapróbb díjtételeket összesítve, egy év teljes költségét egyszerre szerepeltetve kapják meg a kimutatást - ha elektronikusan kapsz számlakivonatot, akkor az összesítő is valószínűleg így jön meg. Így pedig olyan díjtételeket is figyelembe vehetünk, amelyekre amúgy nem figyelnénk, de ugyanúgy vonja őket a bank.

A számlavezetésen "verhetik le" a kamatstopot?

A Pénzcentrum tájékoztatásbál egészen pontos képet kaphatunk arról is, hogy mennyivel emelkedtek a számlavazetési díjaink az elmúlt években. A Bankmonitor szerint alapvetően nem lehet azt mondani, hogy a számlacsomagok érdemben drágultak volna a tavalyi évben.

A bankok az alap költségeket az infláció mértékével emelhetik meg, ez a tavalyi évben pár száz forintos költségnövekedést jelentett éves szinten. Azonban egyes akciók bevezetése, új csomagok megjelenése miatt még ez a költségemelkedés sem érhető nyomon mindenhol

- közölték a szakemberek a Pénzcentrum megkeresésére. Decemberben az MNB 5,1 százalékra emelte a 2021-es inflációs várakozásait. A jegybank továbbra is azzal számol, hogy idén már csökkenhet az inflációs nyomás Magyarországon. Ugyanakkor az infláció 2021-ben felfutott, pontos mértéke még nem ismert, de várhatóan érdemben lesz magasabb, mint a tavalyi évben volt. Ez a számlaköltségekre is hatással lesz, hiszen ez a 2022-es költségemelés alapja.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penzcentrum

gazdaság

bank