De hát mi történik a magyar boltokban: nem lesz, aki kiszolgálja a vevőket?!

Világgazdaság   
  Megosztom
De hát mi történik a magyar boltokban: nem lesz, aki kiszolgálja a vevőket?!

Miközben újabb csúcsot ért el a hazai foglalkoztatottság, jelentős érvágás érte a kereskedelmet: ágazati bontásban ezen a területen csökkent legnagyobb mértékben a dolgozók száma. Míg tavaly ősszel már csak 586,5 ezren dolgoztak a szektorban, addig a háromhavi átlagadatok szerint a 2020. szeptember–novemberi időszakban még 610,4 ezren.

A kereskedelem szenvedte el a legnagyobb mértékű létszámcsökkenést a 2021. szeptember és november közti időszakban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőpiaci adatbázisából, írja a vg.hu.

Míg tavaly ősszel már csak 586,5 ezren dolgoztak a szektorban, addig a háromhavi átlagadatok szerint a 2020. szeptember–novemberi időszakban még 610,4 ezren.

Eközben egyfajta Covid-tünetként értékelhető, hogy míg a vendéglátásban 7 ezerrel kevesebben, addig a szálláshely-szolgáltatásban 9 ezerrel többen vállaltak munkát a vizsgált tavaly őszi hónapokban, mint egy évvel korábban.

A mérleg másik serpenyőjében ott van viszont – belső átrendezésektől mentesen – a szállítás, raktározás 28 ezres bővülése, elvégre a logisztikának válaszokat kellett adnia a pandémia miatt megváltozott élethelyzetekre. A nagy lejtmenet ellenére 586,5 ezer embernek munkát adva továbbra is a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató a feldolgozóipar (987,9 ezer fő) után, a képzeletbeli dobogó harmadik foka pedig a közigazgatásé (425,6 ezer).

A kereskedelemre szűkítve a kört a KSH adatai ismét azt igazolják, hogy a szakma nem véletlenül kongatta meg a vészharangot. A legnagyobb kihívást manapság a munkaerő jelenti a szektorban. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára összegzése szerint nagyon magas fluktuációs adatokat tapasztalnak a kereskedők, a rendelkezése álló rövid idő alatt nehéz megfelelően felkészíteni, betanítani az új alkalmazottakat. A szakember a VG-nek elmondta, hogy

az egészségügyi megfeleltetést és a tevékenységgel összefüggő legszükségesebb biztonsági oktatásokat követően gyakorlatilag azonnal beállnak az új munkatársak a pult mögé, ami nem valószínű, hogy emeli a kereskedelmi szakma presztízsét, pedig arra igen nagy szükség lenne.

A nagyobb, tőkeerősebb kiskereskedelmi vállalatokat a 200 ezer forintos minimálbér és a 260 ezres garantált bérminimum nem érinti, ugyanakkor ezek látványos emelése az MNKSZ főtitkára szerint mindenhol hatással van a teljes bértáblára. A megnövekedett bérek kitermeléséért sokat kell tenniük a kereskedelmi vállalkozásoknak, igaz, ez más ágazatokban sincs másként.

Miközben alágazatonként hullámhegyeket és hullámvölgyeket lehet tapasztalni, nemzetgazdasági szempontból biztató az összkép. Új csúcsra emelkedett ugyanis tavaly novemberben a foglalkoztatottság: a hazai elsődleges munkaerőpiacon 88 ezer új munkahely jött létre, a közfoglalkoztatottak száma 4 ezerrel csökkent, a háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 14 ezerrel volt kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, így szeptember–november átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4,687 millió volt 70 ezres éves növekedéssel.

A 15–74 éves korosztályban a gazdaságilag aktívak száma egy év alatt 45 ezerrel, 4,864 millióra nőtt. Így a legideálisabb munkavállalási korú 20–64 évesek 79,8 százaléka minősült foglalkoztatottnak, ami érdemben meghaladja az Európai Unió 2020-as, 72,5 százalékos átlagos rátáját.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kereskedelem

bolt

munkerő-hiány

dolgozók

munkaerőpiac