Verhetetlen a magyar kukorica: drágulás várható, de nem lehet megtörni az ágazatot?

Agrárszektor   
  Megosztom
Verhetetlen a magyar kukorica: drágulás várható, de nem lehet megtörni az ágazatot?

2021 igen nehéz helyzetbe hozta az egész magyar agráriumot, ennek ellenére nem lesz áruhiány, a takarmányiparnak és más ipari feldolgozóknak sem kell aggódnia, hiszen bőven van kukorica – mondta Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója az Agrárszektor 2021 Konferencián.

Reng Zoltán az Agrárszektor 2021 Konferencián elárulta, hogy a vállalat tavaly is töretlenül működött, nem várt mennyiséget tudtak átvenni a kukoricából a gazdáktól: nagyjából 85%-át a korábbi éveknek, ami ahhoz képest, hogy 25-30%-kal kevesebb kukorica termett, nagyon jó arány. Hozzátette, hogy nagyon sokat terveznek mindig, jelenleg két kisebb beruházás van folyamatban a vállalatnál: az egyik egy alkoholkapacitás bővítés, a másik pedig a gluténtakarmány mennyiségének a növelése. A legnagyobb költséget a kukorica teszi ki, az energia, a földgáz, az áram és a biomassza szintén jelentőség költséggel jár, de ide lehet sorolni az enzimeket, a vegyszereket és a munkaerőt is, írja az Agrárszektor.

Szinte minden költségelemünk drasztikusan drágult. Nyilván az alapanyag és az energia legjobban, ez önmagában egy 35-40 milliárdos költségtöbbletet jelent. A 2021-es évet ez nehezen érintette, hiszen a már megkötött szerződéseket nem tudtuk vagy éppen nem is akartuk újrakötni. Az aszály nem okoz olyan nagy problémát, mivel 6,2 tonna kukoricát vártunk, ez a hivatalos becslés. A hazai igény 4,5-4,7 tonna, tehát másfél millió tonna exportfelesleg keletkezett. Ezen az áron, ami az elmúlt hónapokban van, nem fog tudni kimenni az országból. Tehát ez a másfél millió tonna, amíg az árak nem rendeződnek, itt maradnak velünk. Innentől kezdve tudunk vásárolni, nem lesz áruhiány. Ilyen szempontból akár a takarmányiparnak, akár az egyéb ipari feldolgozásnak nem kell aggódnia, mert van bőven kukorica

- mondta Reng Zoltán.

Hozzátette, hogy a kukoricafeldolgozásnak a felvevőit, piacait különbözőképpen érintette a hatalmas drágulás. Az etanolipar az egyértelmű győztese ennek, bár nincsen köze a kukorica árának drágulásához. A tej és a hús esetében viszont nem mindig tudták érvényesíteni a magasabb alapanyagköltségekből keletkező gyártási költségnövekedést. Ezt pedig megint csak a fogyasztók fogják megérezni, de máshogy nem lesz termelés, ezt el kell fogadni. Ha pedig ez az árszint alakul ki az energiában, vegyszerekben, munkaerőben, alapanyagban és minden másban, akkor bizony az élelmiszerek ára is drágulni fog.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

kukoria

reng zoltán

hungrana kft

agrárszektor konferencia