Halálos balesetet okozott Eger határában: vádat emeltek a gyorshajtó ellen

MTI   
  Megosztom
Halálos balesetet okozott Eger határában: vádat emeltek a gyorshajtó ellen

Vádat emeltek egy kerecsendi férfi ellen, aki halálos balesetet okozott két éve Eger határában - közölte a Heves megyei főügyész. A balesetben egy férfi és egy nő meghalt, két ember maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, ötödik társuknak pedig eltört az állcsontja.

Szalóki Zoltán közölte, a férfi 2019. december 14-én az Egert és Kerecsendet összekötő 25-ös úton elütött öt, az úttest szélén álló embert. Hárman közülük annak a két másik embernek segítettek, akinek az autója előzőleg az árokba borult.

A Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a baleset azért történt, mert a férfi a megengedett sebességet túllépve egy lejtős kanyarban megijedt, amikor észlelte az új szélén állókat, intenzív fékezésbe kezdett és elrántotta járműve kormányát. A manővertől a gépkocsi megcsúszott és elütötte az öt embert.

A balesetben egy férfi és egy nő meghalt, két ember maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, ötödik társuknak pedig eltört az állcsontja.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, három év szabadságvesztés kiszabását indítványozta

- ismertette Szalóki Zoltán.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

eger

baleset

gyorshajtás

gyorshajtó

vádemelés

halálos baleset