30 milliárd forintnyi ingyenpénzt osztanak szét: a vidéki kisvállalkozások járhatnak jól

HelloVidék   
  Megosztom
30 milliárd forintnyi ingyenpénzt osztanak szét: a vidéki kisvállalkozások járhatnak jól

Harmincmilliárdos kerettel folytatódik a Magyar Falu Program kistelepülési vállalkozásokat támogató eleme. Hozzuk is a részleteket!

A kormány célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ezért a legkisebb hazai településeken működő mikrovállalkozások 2022. február 24-től újabb 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében.

A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését támogatjuk. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amelynek korábbi felhívásaiban közel 4500 pályázó kapott több mint 42 milliárd forintot

– mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Magyarország nem ér véget Budapest határában, a helyi életminőség javítása és a munkahelyek megőrzése az ország minden szegletében egyformán fontos. A folytatódó program keretében 2022. február 24-től nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő, a fejlesztéseiket ott megvalósító mikrovállalkozások. Az új körben ismét háromezernél több céget tudunk támogatni 2-10 millió forinttal, hogy a magyar vidék is előre menjen, ne hátra

– hívta fel a figyelmet György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A vissza nem térítendő támogatás intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásból legfeljebb 70 forintot átvállal az állam. A felhívásra beérkező kérelmek egyszerűsített eljárásrend alapján, folyamatos elbírálással kaphatnak támogatást. Az elnyert összeg fele előlegként lehívható.

A megítélt forrás új eszközök, gépek beszerzésére vagy infrastruktúra- és ingatlanberuházás megvalósítására (például üzletek, műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására) fordítható. Támogatható tevékenység a gyártási licenc és know-how beszerzés, az információs technológia-fejlesztés is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható a projekt-előkészítés és -menedzsment, a rezsi és a munkavállalók képzése is. A pályázó vállalkozásoknak minimum egy lezárt, teljes üzleti évvel kell rendelkezniük, és állományi létszámuknak minimum egy főnek kell lennie.

A pályázatokat 2022. február 24. és 2022. március 31. között lehet benyújtani, a rendelkezésre álló forrás függvényében. A felhívás és további részletek a palyazat.gov.hu oldalon, cégre szabottan pedig a www.vali.hu Vállalkozói információs portálon érhetők el.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar falu program

gazdaság