Nagy változás jöhet Magyarországon: ezt okozta a pandémia az élőállat-kereskedelemben

Agrárszektor   
  Megosztom
Nagy változás jöhet Magyarországon: ezt okozta a pandémia az élőállat-kereskedelemben

Óriási figyelem övezi az élőállatok és a húsok árának alakulását, nem beszélve a takarmányárak folyamatos emelkedéséről. Ez világszinten is komoly hatással van a kereskedelemre. Milyen trendek érvényesülnek most ezen a területen? - Többek között erről is nyilatkozott az Agrárszektornak Mata Erika, a Hunland Group kereskedelmi igazgatója.

Az utóbbi időszak brutális áremelkedései minden szereplőt érintenek, akik az agrárszektorban tevékenykednek, illetve beruháznak, ám az igazi kihívást mindig az jelenti, hogyan lehet fenntarthatóan, hatékonyan működni és a költségeket hogyan lehet érvényesíteni a végtermékek árában – mondta az Agrárszektornak Mata Erika, a Hunland Group kereskedelmi igazgatója. Kiemelte, a cégcsoportnál nemcsak egyetértenek az Európai Unióban egyre hangsúlyosabbá váló fenntarthatósági, állatjóléti és környezetvédelmi intézkedésekkel, de aktívan támogatják is ezeket. A szakember emellett beszélt az élőállat- és hússzállítmányozás magyarországi és globális helyzetéről is, valamint elárulta, hogy a pandémia milyen változásokat hozott az élőállat-kereskedelemben, és hogy előreláthatólag milyen trendek, események lehetnek hatással az ágazatra a jövőben.

A hízó- és vágómarha tekintetében 2021 szeptemberében elindult egy áremelkedés - közölte Mata Erika, a Hunland Group kereskedelmi igazgatója, majd hozzátette, a várakozások ellenére az árak a későbbiekben is magasan maradtak, ami emelte a hizlalásra szánt szarvasmarhaárakat is.

Azt látjuk, hogy jelenleg ez a tendencia marad, a lengyel vágóhidak soha nem látott mértékben vásárolják az import vágómarhát, és ez kihat nemcsak a környező országok árszínvonalára, de még a közel-keleti piaci árak tekintetében is felhajtóerőként működik. A tenyészállat-kereskedelem területén azt tapasztaljuk, hogy a takarmányárak növekedési ütemével együtt mozog a felvásárlási ár. Ami a vágóteheneket illeti, már 2021-ben egész évben magas volt a kereslet és az árszínvonal is. Ugyanakkor Európa-szerte csökken az állatállomány, ez részben köszönhető a generációváltás, veszteséges gazdálkodás, de környezetvédelmi okok hatása miatt is.

- nyilatkozta a szakember az Agrárszektornak, majd hozzátette, a vágóhidak, darabolóüzemek részéről viszont, épp a kapacitásuk optimális kihasználása érdekében van egy folyamatos kereslet, így egy erős versengés alakult ki a beszerzésben, ami természetesen az árakra is hatással van.

A húskereskedelem területén - tette hozzá - természetesen az alapanyagárak, illetve az energiaárak emelkedése mutatkozik meg, a marhahús árszínvonala esetében jelentős az emelkedés Európa-szerte. A baromfihús esetében ezen túl a madárinfluenza miatti alapanyaghiány is jelentkezik, elsőként a víziszárnyasok esetében, de azt remélik, hogy csirkében, pulykában ugyanez fog bekövetkezni, és ez szintén az áremelkedési tendenciákat erősíti. Sertéshúsban jelentős túltermelés alakult ki, ugyanakkor a sertéspestis miatti kivágások miatt azt várják a szakemberek, hogy az európai piacokon az első negyedévben már ismét kevesebb árualap lesz.

A teljes cikk az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

agrárszektor

áremelkedés