Itt a nagy bejelentés: rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók
Az Agrárminisztérium (AM) 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskocatartók számára - jelentette be Nagy István miniszter.
Az Agrárminisztérium szombati közleményében a miniszter arra emlékeztetett, hogy a takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő.
A nehéz helyzetben az ágazat túlélése érdekében az Agrárminisztérium 4 milliárd forint keretösszeggel új támogatási programot hirdet meg a gazdálkodóknak. Ennek keretében - előzetes kalkulációk alapján - kocánként 20 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva a sertéstartók
- hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette, az új támogatási konstrukció és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelet kidolgozása soron kívül megkezdődött.
Arra is kitért, hogy a brüsszeli segítség hiányában a magyar kormány a számára rendelkezésre álló összes eszközzel eddig is minden lehetséges lépést megtett a sertéstartók helyzetének javítására. A miniszter az intézkedések közül kiemelte a hatékonyságot növelő telepi beruházások és fejlesztések támogatását, a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatások forráskeretének tavalyi megemelését, a hitelekhez nyújtott 100 százalékos kamattámogatást és a krízisbiztosítási rendszer bevezetését is.
Mindezek mellett további segítséget jelent az ágazat szereplői számára a sertéshúsfogyasztás ösztönzése, a pultokban a sertéshús származási helyének zászlócskával történő jelölése a magyar hús megkülönböztethetősége érdekében vagy éppen az import hízóalapanyag és sertéshús kiemelt ellenőrzése is
- sorolta Nagy István.
A miniszter kiemelte, az agrártárca minden rendelkezésére álló eszközt használni fog annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)