Dübörög a Magyar falu program: 61,5 milliárd kerül a településekhez

MTI   
  Megosztom
Dübörög a Magyar falu program: 61,5 milliárd kerül a településekhez

A Magyar falu program eddig elbírált tizenhárom pályázatán 61,5 milliárd forintnyi támogatás kerül a falvakhoz - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A 13 pályázati kiírásban csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást. A nyertes pályázók listáját kedden délután teszik közzé a kormany.hu oldalon

- fűzte hozzá Gyopáros Alpár.

Szavai szerint évről évre megismétlik a legsikeresebb pályázatokat, továbbá minden évben vannak újdonságok a pályázati kiírásokban. Gyopáros Alpár jelezte, hogy évek óta a legnépszerűbb kiírás a kommunális eszközök beszerzését célzó pályázat: olyan eszközöket, gépeket vásárolhatnak az önkormányzatok, amelyekkel fenntarthatják a jó településképet.

A gazdaság folyamatosan erősödik, alacsony a munkanélküliségi ráta, ezért "kis túlzással egyes falvakban teljesen elfogytak" a közfoglalkoztatottak, akik segítettek a jó településkép fenntartásában

- mondta.

Úgy folytatta: az út-, utca-, kerékpárút-felújításhoz kapcsolódva idéntől csapadékvíz-elvezető árkok kialakítására, fejlesztésére is lehetett pályázni, továbbá külső közösségi terek kialakítására és fejlesztésére.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, a Magyar falu program a vidékfejlesztés zászlóhajójává vált, aminek számszerűsíthető eredményei is vannak. Ezek között említette, hogy "demográfiai áttörést sikerült elérni a falvakban". Szólt arról is, hogy 2019 óta 27 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, amelyekre több mint 300 milliárd forintot biztosítottak.

Kitért arra is, hogy a Magyar falu program komplex fejlesztési rendszere a speciális otthonteremtési támogatást, a falusi csokot, közlekedésfejlesztési támogatásokat, út- és mellékúthálózat-felújítási programokat és kisboltfejlesztési támogatásokat is tartalmaz.

A Magyar falu programot folytatjuk, mert hiszünk" a falvakban

- fogalmazott a kormánybiztos, jelezve, hogy további pályázati eredményeket húsvét után hirdetnek ki.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar falu

magyar falu program

pályázat

támogatás