Itt a bejelentés: aszály veszélyhelyzeti operatív törzs alakul

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium csütörtöki közleményében az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie.
Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti
- tette hozzá.
Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében.
Nagy István hangsúlyozta, a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.
Kifejtette, a kialakult helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket. A tárcavezető leszögezte, mindig a magyar gazdák mellett állunk, akik minden nehézség - világjárvány, munkaerőhiány, hosszantartó szárazság, aszály, rendkívül magas inputárak, energiaárak, valamint az orosz-ukrán háború következményei - ellenére munkájukkal biztosítják a folyamatos termelést és a minőségi élelmiszerellátást, melyért mindannyiunk elismerését megérdemlik.
A magyar gazdák áldozatos tevékenységének köszönhetően kerülhet minden nap friss és egészséges élelmiszer a magyar családok asztalira. A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca
- húzta alá a miniszter.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)