Hatalmas beruházás zárult le: a legmodernebb technológiákkal dolgoznak a sőreháti pulykatelepen

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas beruházás zárult le: a legmodernebb technológiákkal dolgoznak a sőreháti pulykatelepen

Történelmi lehetőség, történelmi felelősség és történelmi nehézség – ez a három fogalom jellemzi ma a magyar agráriumot, ezek mentén kell meghatároznunk, merre tart a világ mezőgazdasága, és ezen belül hol helyezkedik el a hazánk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Nádudvaron, az OTP-Nagisz Zrt. sőreháti pulykatelepének átadásán.

A miniszter kifejtette, a koronavírus járvány felhívta a figyelmünket arra, mennyire fontos az élelmiszerbiztonság, az élelmiszer önellátottság, amit a szomszédunkban dúló háború megerősített. Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogyan tudja a legkisebbeknek is biztosítani a megfelelő védőhálót, és ezzel összhangban hogyan tud a legnagyobbaknak olyan támogatást nyújtani, amivel húzzák előre a magyar mezőgazdaságot.

Hiszen ha a kistermelőknek biztosítják az olyan integrációkat, melyekben védve vannak, akkor a feldolgozóipar számára is adott az az alapanyag-mennyiség, amellyel képesek teljesíteni a szállítási kötelezettségeiket, és akkor Magyarországon az élelmiszer önellátással nem lehet probléma – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Azt kell összehangolni, hogyan találhatja meg mindenki a helyét és a szerepét a mezőgazdaságban

– tette hozzá.

Nagy István elmondta, a baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat hazánkban, amely a külkereskedelmi mérleget is javítja, a hazai fogyasztáson túl jelentős export árualap is képződik. A Nagisz Zrt. egy 70 éves múltra visszatekintő, működése során rengeteg tudást és tapasztalatot felhalmozó mezőgazdasági vállalkozás. Az OTP-NAGISZ sőreháti pulykatelepének beruházása a magyar mezőgazdaság megújulását is jelképezi. Az új pulykatelepen a legmodernebb technológiát használhatják és a legjobb minőséget állíthatják elő.

Nagy István hangsúlyozta, hogy más ágazatokhoz hasonlóan az állattenyésztést is alaposan próbára tették az elmúlt évek. A magyar kormány az orosz-ukrán háborús konfliktus okozta válság, az energia- és üzemanyagárak nagymértékű emelkedése, a madárinfluenza és a történelmi léptékű aszályhelyzet ellenére továbbra is kiáll az állattenyésztők mellett. Nagyon komoly egyeztetések folynak a pénzügyi szektorral azért, hogy egy olyan konstrukció szülessen, ami mindenkinek segít túlélni ezt az aszályos időszakot. Kiemelte, újra kell gondolni, az állattartókat hogyan lehet az aszályos időkben is megfelelő takarmányhoz juttatni, ezen kihívás megoldásához új utakat kell keresnie az agráriumnak.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a baromfiszektorban nemzeti vagy uniós társfinanszírozott támogatás vehető igénybe például az állatjóléti többletkötelezettség-vállalások ellentételezésére, az állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére. A finanszírozási problémák megoldására több állami hátterű, kedvezményes program is indult az elmúlt években.

Mindezek mellett az Agrárminisztérium az Európai Unióban elsőként, 2021-ben bevezette a Krízisbiztosítási Rendszert, amely az állattenyésztők és a növénytermesztők számára egyaránt elérhető. Az orosz-ukrán konfliktus nyomán keletkezett piaci zavarok kezelésére az unió a mezőgazdasági ágazatok termelőinek nyújtandó kivételes alkalmazkodási támogatás odaítélésről döntött. A támogatás a baromfiágazat részére is elérhető

– sorolta a miniszter.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pulyka

pulykatelep

beruházás

sőrehát

fejlesztés