Elsötétül a vidéki város: spórolnak a rezsin, a könyvtár és az idősotthon is bezár

HelloVidék   
  Megosztom
Elsötétül a vidéki város: spórolnak a rezsin, a könyvtár és az idősotthon is bezár

Egyéb napirendek mellett takarékossági intézkedésekről is tárgyalt szerdán - soron kívüli ülésén - Nagykanizsa közgyűlése, amely egyes intézmények működésének szüneteltetéséről rendelkezett. Lekapcsolják Nagykanizsa épületeinek díszkivilágítását, az adventi időszakban - a város karácsonyfáját kivéve - nem szerelik fel az ünnepi fényeket sem. A városi uszoda esetében a részleges üzemeltetés lehetőségét vizsgálják.

Az ülésen a közgyűlésben egyfős többségben lévő Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciójának javaslatát fogadták el, elsősorban az idei évre vonatkozó intézkedésekként. Ez egyebek mellett általánosságban tartalmazza, hogy a város intézményeiben és cégeinél létszámstopot rendelnek el, illetve az irodahelyiségekben legfeljebb 20 Celsius-fokos hőmérsékletet biztosítanak, írja a hvg.hu.

Az idősek ellátását szolgáló Zrínyi utcai épületet annak gazdaságtalan működtetése miatt bezárják, az ott zajló tevékenységeket más intézményekben folytatják, a bölcsődék és óvodák esetében pedig lezárják az üres csoportszobákat.

Lekapcsolják Nagykanizsa épületeinek díszkivilágítását, az adventi időszakban - a város karácsonyfáját kivéve - nem szerelik fel az ünnepi fényeket sem. A városi uszoda esetében a részleges üzemeltetés lehetőségét vizsgálják.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nagykanizsa

rezsicsökkentés

adventi fények

díszkivilágítás

város karácsonyfája