Veszprémben is spórolnak a fűtéssel: összevonnak két iskolát
![Veszprémben is spórolnak a fűtéssel: összevonnak két iskolát Veszprémben is spórolnak a fűtéssel: összevonnak két iskolát](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2022/08/1660890763-fzNS1T8Es_md.jpg)
Korábban még csak pletyka volt, hogy a Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum a rezsicsökkentése miatt az ott tanuló diákokat a Jendrassik-Venesz Technikum épületébe költöztetik a téli hónapokban. Ahogy arról a veol.hu beszámolt, a találgatások most igaznak bizonyultak.
Ahogy a portál írja, a kialakult helyzettel kapcsolatban megkeresték Kavalecz Gábort, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatóját, ám sem ő, sem a két intézményvezető, ifjabb Szathmáry Árpád, a veszprémi közgazdasági iskola igazgatója, és Szabó Zoltán, a Jendrassik-Venesz Technikum első embere sem kívánt nyilatkozni. Pap Máté kancellárt pedig ezúttal sem érték el telefonon.
Ennek ellenére a Kréta rendszer és némely osztályfőnök különböző csatornákon adott felvilágosítást a kialakult helyzetre a szülőknek október 25-én, kedden. A lap úgy tudja, a közlemény szövegében az Ukrajnában zajló háborús konfliktusra, valamint az energiahordozókra kivetett európai uniós szankciókra hivatkoznak.
Azt írják:
ezek a körülmények az energiaellátás újragondolását igénylik. A folyamat időigényes és költséges, ugyanakkor az ország gazdaságának működnie kell. Ehhez mérten a takarékos energiafelhasználás mindenkit érint. Az is kiderült, hogy a „354/2022. (IX. 19.) Kormányrendelet egyes intézményének földgázfelhasználásának szabályozásáról” értelmében az oktatási intézményekben 2022. október 1-jétől 25 százalékos megtakarítást kell elérni a földgázfelhasználás tekintetében. Ekkora mértékű energiamegtakarítás pusztán a hőmérséklet szigorú szabályozásával nem teljesíthető, ezért szükségszerű épületegységek bezárása
A tájékoztatásban az is szerepel, hogy 2022. november 2-től a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum Csap utcai épületét a fűtési szezon idejére bezárják. Az iskola feladatellátási helye átmenetileg átkerül a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikumba.
Ahogy a közleményben írják, szem előtt tartották azt, hogy a diákok és oktatók érdekei a legkevésbé sérüljenek, emiatt a Centrum vezetése olyan megoldást keresett, amellyel a délutáni oktatás elkerülhető. Ennek fényében a csoportbontások újragondolásával, tantermek kialakításával igyekeznek megoldani, hogy a két intézmény oktatása párhuzamosan, délelőtti munkarendben tudjon működni.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)