Hiába a nyertes pályázatok: nem jön az állami támogatás a családoknak, elfogyott a pénz?

HelloVidék   
  Megosztom
Hiába a nyertes pályázatok: nem jön az állami támogatás a családoknak, elfogyott a pénz?

Senki sem kapott még egyetlen fillért sem a napelemes pályázatok több tízezer nyertese közül. A támogatói okiratok egy darabig érkeztek, de most már egyre több az elutasítás. A kivitelezők kivárnak, vagy a pályázati rendszerrel hadakoznak, de a legtöbben inkább már szabadulnának a pályázatos ügyfelektől, számolt be a hvg.hu.

Még mindig csak álmodozhatnak az olcsó energiáról azok, akik azért jelentkeztek az (egykori) Innovációs és Technológiai Minisztérium által tavaly ősszel meghirdetett napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatra, hogy állami (uniós) pénzen korszerűsíthessék az otthonukat, és ezzel csökkentsék rezsijüket. Úgy tűnik, az utóbbi negyedévben egy tapodtat sem mozdult a napelemes pályázatok ügye.

A közben Technológiai és Ipari Minisztériummá (TIM) átnevezett (hamarosan így is megszűnő) tárca államtitkára, Steiner Attila október közepén arról számolt be, hogy a 43 ezer támogatási kérelem közül több mint 25 ezer pályázó megkapta az úgynevezett támogatói okiratot, ez az, amiben az állam ténylegesen vállalja a beruházás támogatását. A nyertes pályázatok száma azóta némileg nőtt, a pályázati adatbázis szerint október óta már a 26 ezret is meghaladja a számuk, de a napelemes pályázatokról így is rossz hírek érkeztek.

Az a több tízezer család, amelyik az első fordulóban nyert, és megkapta a támogatói okiratot, továbbra is várakozásra kényszerül. Kivitelezőik ugyanis hiába adják le a beruházás megindításához szükséges előlegre vonatkozó igényeket, és nyújtják be az ehhez szükséges nyilatkozatokat – például, amivel feljogosítják a Miniszterelnökséget, hogy beszedési megbízást kezdeményezhessen bankszámlájukról, vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy a NAV hajtsa be rajtuk a kiutalt támogatást (ha esetleg kiderülne, hogy mégis jogosulatlan volt az igény) – sem érdemi választ, sem pénzt nem kapnak.

Csak az a biztos, hogy a TIM a fent idézett októberi közleményében azzal indokolta például a pályázatok második fordulójának meg nem hirdetését, hogy a forrásokat a magyar kormánynak kell előfinanszírozni a költségvetésből, amíg megállapodás nem születik az Európai Unióval. Ismerve a költségvetés állapotát, nem sok esélye van annak, hogy addig egy fillért is folyósítanak, az pedig kérdéses, mikor érkezik a 7,5 milliárd eurós uniós támogatás.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

napelem

támogatás

pénzforrások

uniós forrás