Ezt nem hisszük el: drágább itthon a magyar Gyermelyi tészta, mint Angliában

Pénzcentrum   
  Megosztom
Ezt nem hisszük el: drágább itthon a magyar Gyermelyi tészta, mint Angliában

Hiába tombol világszerte az infláció, Magyarországon jóvel erősebb a drágulás, mint a legtöbb országban. A hivatalos adatok szerint átlagosan 58,6 százalékkal emelkedett a száraztészta ára egyetlen év alatt, így vannak nemzetközi márkák, melyek már olcsóbbak Bécsben vagy épp Londonban. Az viszont egészen megdöbbentő, hogy a magyar Gyermelyi tésztát többe kerül megvenni a hazai boltokban, mint egy brit webshopban, szúrta ki a Pénzcentrum.

A KSH által publikált legfrissebb, novemberre vonatkozó adatok szerint az enni és innivalók ára átlagosan 40 százalékkal emelkedett az előző évvel összevetve. A tojás (87,9%), a kenyér (81,4%), a tejtermékek (75,4%), a sajt (74,7%), a vaj és vajkrém (71,6%) után az egyik csúcsdráguló az egyik legelterjedtebb alapvető élelmiszernek számító száraztészta volt, amelynek ára 58,6 százalékkal emelkedett. Ez a szintű drágulás persze nyers adatként is sokkoló, most azonban a TikTok terjedő videók arra is rámutattak, hogy többek között Ausztriában is olcsóbb már egy zacskó márkás tészta, ahol gyári munkásokat átszámítva körülbelül 560 ezer forintos, pincéreket 630 ezer, villanyszerelőket 875 ezer forintos fizetésért vadásztak már tavaly nyáron is.

A bécsi árhelyzetet egy ott élő magyar videós vetette össze a magyar üzletekben tapasztalhatóval. A videóját egy másik TikTokker felvetése nyomán készítette el, aki úgy fogalmazott:

Egy éve egy ausztriai bevásárlás kb. 20%-kal volt drágább, mint Magyarországon. Most nem mernék fogadni, hogy hol olcsóbb. Miközben Ausztriában úgy 3-szor annyi a fizu.

A bécsi Billában most készített videó tanúsága szerint pedig a helyzet valóban sokat változott. A videós 3,98 eurós (nagyjából 1600 Ft) kiló áron talált Barilla márkájú spagettit, és a márka egyéb tésztáira most 2,58 eurós (1200 Ft) akciós áron is rálelt. Ezután a Tesco magyar nyelvű online felületén is utánanézett ugyanezeknek a tésztáknak: a spagettit 2498 forintos kilóáron találta meg (a Pénzcentrum is megnézte az online felületet, és mivel itt éppen egyik típus sincsen akcióban a márka termékeinek nagy része ezen az áron elérhető).

Egy Angliában élő TikTok videós felvételéből az is kiderült, hogy a szigetországban lényegesen olcsóbb az egyébként magyar Gyermelyi száraztészta. A Tesco hazai felületén a videós 1599-2996 forint/kiló közötti áron találta meg a márka tésztáit, de más webshopban sem lelte olcsóbban. Ezután bemutatta, hogy a magyar termékekre specializálódott londoni üzletben ugyanezekből a tésztákból 1,30-1,50 font körüli áron lehet megvásárolni egy-egy félkilós kiszerelést, azaz átszámítva 1210-1395 forintba kerül belőlük egy kiló.

@losi740707 #pusztuljonaforyouba #magyartiktok #magyarorszag #magyarorszageloremegynemhatra #nemsemmi #foryou #foryoupage #fy #fypシ #kulfoldimagyarok #angliaimagyarok #londonimagyarok #nekedbelegyen ♬ eredeti hang - Losi740707 -Losonczi Tunde

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyermelyi

tészta

drágulás

infláció

anglia

videó

tiktok