Pofátlan bűntett: közel tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról

MTI   
  Megosztom
Pofátlan bűntett: közel tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról

Körülbelül tízezer liter nyersolajat lopott el munkahelyéről, egy baranyai fúrópontról négy férfi - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.

A rendőrök november 8-án Békés megyében állítottak meg egy autójával közlekedő, utánfutóján több mint kétezer liter nyersolajat szállító 41 éves férfit, aki akkor azt mondta: az olajat két társával a munkahelyéről lopta el.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak már több alkalommal, összesen mintegy körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról. A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük pedig testvérének is adott belőle. A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított - két és félmillió forint értékű - nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták.

A rendőrök a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ők a bűncselekmény elkövetését elismerték, ellenük lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság

- közölték.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

baranya megye

rendőr-főkapitányság

lopás

olajd

nyersolaj

fúrópont