Kőolajat és földgázt termel ki itt a MOL: ez lesz a magyar energiaforrások sorsa

MTI   
  Megosztom
Kőolajat és földgázt termel ki itt a MOL: ez lesz a magyar energiaforrások sorsa

Még sokáig a hagyományos olaj -és gázkitermelés marad a Mol fő profilja Algyőn, de a társaság vizsgálja a megújuló energiaforrások telepítésének lehetőségét - mondta Kardos László, a társaság algyői termelési régió vezetője újságíróknak a helyszínen.

Tíz éves előrejelzést készítettek, amelyet minden évben felülvizsgálnak és ez csökkenő mennyiségeket mutat - fogalmazott Kardos. A Csongrád-Csanád megyei Algyőn 1965-ben, termálforrás fúrás közben találtak először olajat. A 1980-as évek elején ez a térség biztosította a hazai gázfogyasztás kétharmadát és az olajtermelés felét.

A kőolajkitermelés az 1980-as évek elején tetőzött, 1,6-1,7 millió tonna környékén, amely az akkori 2,5 millió tonna összfogyasztás több mint kétharmadát adta. Jelenleg a kitermelés a csúcsidőszak szintjének tizedén áll - ismertette Kardos László.

A nyersanyagárakra a Molnak nincs befolyása, de a kitermelési költségek alakulására igen - mondta a termelési igazgató.

A szénhidrogénmező infrastruktúrája az 1970-es évek intenzív beruházási időszakában épült ki, több mint 2000 kilométer vezetékkel, és 1000 kúttal, de már csak minden ötödik működik.

A kitermelés növelését célozzák az elmúlt években elindított 3D szeizmikus vizsgálatok, amelyekkel a reményeik szerint további készleteket fedezhetnek fel és folytatják a termelésnövelő eljárásokokat, új technológiák alkalmazásával.

Homonnay Adám, a Mol termelési és kutatási igazgatója elmondta, hogy 2024-ben újabb fúrásokat végeznek az algyői mezőn:

A hagyományos működést addig kívánják folytatni, ameddig érdemi mennyiséget gazdaságosan ki lehet nyerni. A térség földtani adottságai, a porózus homokköves talaj, nagyon kedvező és ez tette lehetővé a magas kihozatali szinteket hosszú távon. Ugyanakkor a több évtizedes termelés után a csökkenő hozamok szinten tartása csak jelentős többletköltséggel biztosítható.

Hozzátette: olyan új, a fő tevékenységhez nem kapcsolódó, területeket is vizsgálnak, amelyekkel - a hagyományos kőolaj- és földgáz termelés mellett párhuzamosan - ipari méretekben is előállíthatnak megújuló energiát.

A Mol tanulmányokat készített a hidrogéntermelés lehetőségeiről és a megújuló energiaforrások, mint a geotermikus energia vagy napelempark létesítését is tervezik a területen. Jövőre helyezik üzembe az áramellátást biztosító 1,5 megawatt kapacitású naperőművet és egy 5 megawattos turbinás erőmű építése is terítéken van.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mol

algyő

kőolaj

kőolaj-kitermelés

gázkitermelés

energiaforrás