14 milliárdból újulhat meg a történelmi kastély: nem mindennapi élmény lesz a parkban sétálni

HelloVidék   
  Megosztom
14 milliárdból újulhat meg a történelmi kastély: nem mindennapi élmény lesz a parkban sétálni

A műemlékvédelem alatt álló marcali Széchenyi-kastély és környezete is megújulhat. A Kaposi Mór Oktatókórház egyik telephelyeként működő épületet a tervek szerint renoválják, és a hozzá tartozó kastélyparkot is felújítják. A kórház fejlesztéséről 2022 márciusában döntött a kormány, a határozat szerint több mint 14 milliárd forint juthat a megújításra.

Közbeszerzést írt ki a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. a marcali Széchenyi-kastély felújításának tervezésére. Az épület most a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktatókórház egyik telephelyeként működik, annak funkcióváltásához és környezetének rendezéséhez várják az ajánlatokat, írja a magyarepitok.hu.

A feladat a Széchenyi utca 17-21. szám létesítményeinek felújításával kapcsolatos teljeskörű tervezés: ez magában foglalja a vázlatterv és végleges Tervezési Program, az engedélyes tervek elkészítését és az építési engedély megszerzését is. Mivel a felújítás alatt biztosítani kell a kórház zavartalan működését, a rekonstrukció idejére egy új épületet is meg kell tervezni, amelyben biztosítható a betegek folyamatos ellátása.

Külső és belső modernizáláson esik át a kastély épülete

A műemléki védelem alatt álló kastély rekonstrukciója során felújítják a homlokzatokat, határoló elemeket, kicserélik a teljes villamos- és gépészeti hálózatot, valamint kialakítanak egy skill labort, ahol lehetővé válik a diagnosztikus, terápiás, köztük életmentő beavatkozások gyakorlatban történő oktatása.

Az egészségügyi ellátást biztosító „D” és „M” épületeket szintén teljeskörűen felújítják. Kicserélik a villamos- és gépészeti rendszereket, valamint környezetbarát hőenergetikai rendszereket és megújuló energiaforrásokat építenek be. Korszerűsítik és bővítik a gyógyászati gázellátás rendszereket is.

A területen több épületet elbontanak: megszűnik a gazdasági és igazgatási épület, valamint a gyerekosztály volt épülete és a konyha is. A projektben megújul a 31,5 négyzetméternyi kert, valamint új gyógyszertár is épül.

Csaknem nyolcvan évig lakta a Széchényi család

Marcali Város Önkormányzatának hivatalos oldala szerint a Széchenyi-kastély a helyi értéktárban is szerepel.

Az épületegyüttes első tagja 1863 és 1866 között Széchenyi Gyula megbízásából épült meg Ybl Miklós tervei alapján. Széchenyi Andor Pál 1912 és 1913 között új kastélyt emeltetett historizáló stílusban, amelyet Viktor Sidek építész tervezett. 1944 őszétől a Széchenyiek nyugatra költözése után a német és magyar hadsereg kórházként hasznosította. A kastélyparkban a második világháborúban szovjet katonai temetőt alakítottak ki, majd a sírkert 2000-ben történt felszámolása óta a terület közparkként funkcionál, ahol gróf Széchenyi Ferenc és Széchenyi István mellszobrai emlékeztetnek a családra.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

széchenyi-kastély

marcali

kastélypark

kaposi mór oktatókórház

felújítás

beruházás