Spóroltak a gázzal, most fizetniük kell: nem jártak jól ezek a városok

hvg.hu   
  Megosztom
Spóroltak a gázzal, most fizetniük kell: nem jártak jól ezek a városok

Azok a városok, amelyek spóroltak a gázzal, mint például Miskolc, Szeged és Hódmezővásárhely, fizetniük kell. Ahogy a HVG írja, a jelenlegi adatok szerint Szekszárd eddig úgy tűnik, megúszta a fizetést.


 


 

Ahogy azt az Energiaügyi Minisztérium közölte a múlt héten: az elmúlt évben negyedével kevesebb gáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. A fogyasztáscsökkenést elsősorban az enyhe időjárás okozta, de szerepet játszott benne az országszerte bevezetett takarékossági intézkedések is, amelyekre a kormány szólította fel az önkormányzatokat.

A hvg.hu beszámolója szerint viszont több város is elég rosszul járt ezzel, mert a korábbi szerződésben lekötött, de fel nem használt gázmennyiség után Miskolc távhőcégétől októberre 89,5, novemberre 85 millió forint, a Szegedi Hőszolgáltató Kft-től októberre 90, decemberre pedig 100 millió forint kötbért követel az állami energiacég, azaz az MVM Zrt. De a hódmezővásárhelyi távhős cég is novemberre 8 milliós kötbért kapott. A portál megkeresésére ugyanakkor több városi távhőszolgáltató is közölte, hogy eddig nem kellett kötbért fizetnie az enyhe tél ellenére sem, ezek közé tartozik péládul Szekszárd is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

távhő

fűtés

gáz

gázszolgáltató

spórolás