Nicsak, mi készül a Balatonnál! Erre minden látogató felkapja majd a fejét!

HelloVidék   
  Megosztom
Nicsak, mi készül a Balatonnál! Erre minden látogató felkapja majd a fejét!

Kishajós víziturisztikai megállópontok létesültek Balatonfüreden valamint Keszthelyen, melyeket tavasszal már birtokba is vehetnek a látogatók – hangzott el a „Balatoni Megállópontok létesítése” projekt záróünnepségén Balatonfüreden. A balatonfüredi, központi létesítmény számára a Város Önkormányzata biztosított helyet, a Balatonfüredi Camping területén. A fejlesztés keretében új sétányt is létesítettek, ugyanis a látogatók az új, 140 férőhelyes kikötőnek, víziturisztikai szabadidőközpontnak és kajak-kenu pontnak is otthont adó Kékszalag PORT-ot a Kékszalag-sétányon keresztül tudják megközelíteni.

Keszthelyen a frissen létesült Kajak-Kenu Pont a Keszthelyi Yacht Kikötő melletti Libás strandon, a város keleti részén várja a látogatókat.

A projektzáró ünnepség sajtótájékoztatóján Schmidt Gábor a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság sportért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta: ezek a beruházások hatalmas lépést jelentenek abba az irányba, hogy minél többen válasszák a sportot, azon belül is a vízisportokat a szabadidejük eltöltésére, ezáltal az egészségük életminőségük javítására. Külön kiemelte, ezek a létesítmények azt is segítik, hogy az utánpótlásnevelés még szélesebb körben megvalósulhasson a Balaton körül.

Kiemelten fontos, hogy ezek a létesítmények, megtöltődjenek és a nap szinte minden percében körülöttük minden szintű, azaz szabadidős- és élsporttevékenység is legyen. Minél többeknek lehetőséget kell adnunk, hogy ezen Megállópontokon a hozzájuk kapcsolódó sportágakat kipróbálják, itt mozogjanak, sportoljanak

- fogalmazott Schmidt Gábor.

Dr Kontrát Károly Balatonfüred térségének országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a régióban, kiemelten Balatonfüred városában ilyen magas minőségű beruházások valósulhattak meg. A politikus hangsúlyozta, ezek a jövőbe való befektetésnek tekinthetőek, hiszen éppen a minőség és a színvonal okán egyre több vendéget csábítanak a térségbe.

Ilyen és ehhez hasonló létesítmények mindenféleképpen segítik a helyi és a régió turizmusát, hiszen ezeket látogatva emelkedik a vendégszám, illetve a turisztikai költésekkel kapcsolatos mutatók is még inkább javulnak. Ki kell emelnem az ezen felüli gazdasági hatásokat is, ugyanis egy-egy ilyen létesítmény munkahelyeket teremt, valamint helyben tartja a meglévő munkaerőt

- fogalmazott Dr. Kontrát Károly.

Dr Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy ezen városrész az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően most már teljesen más arcát mutatja. Hozzátette: nem titkolt cél volt, hogy ezt a területet még inkább bekapcsolják a város vérkeringésébe.

Egy évvel ezelőtt tavasszal nyithattuk meg a Balaton első ötcsillagos szállodáját, ami a Kékszalag PORT szomszédságában van. Megvalósult a kemping mostanra tervezett felújítása, magas színvonalú konferenciaterem is épült a területen, valamint elkészült a Kékszalag-sétány. Mindezen beruházások célja, hogy minél szélesebb körű szolgáltatás legyen elérhető a városban, egészen a konferenciaturizmustól a szabadidős- és sportturizmusig. Fontos kiemelnem, hogy ezek a létesítmények ahogyan a hozzánk látogató vendégeket, úgy a városban és a térségben lakókat is kiszolgálják

- fogalmazott Dr. Bóka István.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a balatonfüredi megállópont létrejötte egy nagyon fontos mérföldkő a sportszövetség életében. Itt ugyanis nem csupán a hajóhelyet bérlők találtak otthonra, hanem számos a Szövetség által rendezett versenynek biztosít helyszínt a létesítmény.

Nem volt akadálymentes az út amíg eljutottunk ideig, de én nagyon büszke vagyok rá, hogy a beruházás ilyen sikeresen elkészülhetett. Ez a vízisporttelep nem csupán egy hajóparkoló, hanem nagyon fontos és kiemelkedő rendezvényhelyszín is. Legyen szó szabadidős, vagy versenyvitorlázásról, úgy gondolom, hogy mindenki, aki sportágunk iránt érdeklődik megtalálja a lehetőségeket

- fogalmazott Gerendy Zoltán.

A beszédek után Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ügyvezetője mutatta be részletesen a kikötői infrastruktúrát, valamint a marina központi épületét, és annak szolgáltatásait.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vízturisztika

balaton

balatonfüred

keszthely

szabadidőközpont