Vége a rémálomnak? Már látszik, mikor állhat meg az élelmiszerek drágulása

HelloVidék   
  Megosztom
Vége a rémálomnak? Már látszik, mikor állhat meg az élelmiszerek drágulása

Öt százalékkal csökkentik a liszt árát februártól a malmok – ezt a Gabonaszövetség tagozati elnöke nyilatkozta az RTL Híradónak. Ahogy a riportban elhangzott, zuhan a búza ára, mert megindult a gabonaszállítás Ukrajnából. A magyar termelők egy része fizetésképtelenné válhat, a fogyasztók viszont fellélegezhetek az olcsó ukrán gabona hatására.

A Híradó által megkérdezett agárközgazdász szerint a vártnál korábban megállhat Magyarországon az élelmiszerek drágulása. Raskó György szerint ez április-május táján lesz érzékelhető. Hozzátette amennyiben az ársapkát a kormány kivezeti, akkor lehet még egy egyszeri megugrás az ársapkás termékekre vonatkozóan. Mint mondta, úgy véli a tejtermékek olcsóbbak is lehetnek néhány százalékkal, mert már ötödével kevesebb fogy belőlük a drágulás miatt.

A fogyasztói árakban akár még nominál értékű csökkenés is lehet. Elsősorban a tejtermékek estében, hiszen ott a lakosság láthatóan azt az árat, ami akár az egyszerű trappista esetében kialakult a kereskedelemben, nem hajlandó elfogadni

– tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ársapkás termékek

áremelkedés

élelmiszerdrágulás