Megszólalt az E.ON a napelemesek ügyében: ezt üzeni azoknak, akik nulláznák a rezsit

HelloVidék   
  Megosztom
Megszólalt az E.ON a napelemesek ügyében: ezt üzeni azoknak, akik nulláznák a rezsit

Tavaly több mint 130 ezer naperőmű-létesítési igény érkezett a szolgáltatókhoz, ez nagyságrendileg annyi, mint az elmúlt tíz évben összesen. A rezsicsökkentés csökkentése, majd a napelem-korlátozás októberi bejelentése óriási megterhelést jelent a szolgáltatóknak, rengetegen várnak az engedélyekre. A napi.hu megkérdezte az E.ON hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettesétől, Katona Ádámtól, hogy mire számíthatnak mindazok, akik továbbra is valamilyen válaszra várnak a szolgáltatójuktól.


 


 

Ahogy az E.ON hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese, Katona Ádám a napi.hu-nak elmondta, három problémakör is van, ami miatt tömegesen csúsznak az országban a napelemengedélyek:

  • a beérkezett tömeges igények feldolgozása – ezen átcsoportosítással, túlórával, digitalizációval, robotikával próbálnak úrrá lenni
  • a napelemes beruházások megvalósulása – ehhez alapanyagokra, inverterekre van szükség, amelyek ekkora mértékben nem állnak rendelkezésre
  • a napelemek csatlakoztatása a hálózatra.

Katona Ádám azt is közölte a lappal, hogy ezt az „elképesztő mértékű, robbanásszerű változást”, amit az igénybejelentések számában tapasztaltak, ezt „nem képes kisebb zökkenők nélkül” lekezelni az ügyfélszolgálat. Az E.ON hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese az ügyfelek megértését és türelmét kérte. Ígéreteket azonban azért nem tud tenni, merthogy ez a feldolgozás folyamatosan halad, és nagyon sok mindentől függ, hogy egy egyedi ügyféligény mikor kerül sorra – tette hozzá.

A megnövekedett feladatok miatt első körben átcsoportosították az ügyfélszolgálati tevékenységeiket, máshonnan vontak el erőforrást, valamint majdnem száz fővel bővítették is a kapacitásaikat. A hálózati területen összességében közel háromezer fő dolgozik, és ahhoz képest növelték meg a létszámot

- közölték még.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

napelem

napelem engedélyeztetési rendszer

rezsicsökkentés