Itt a friss jelentés: így áll most az árvízhelyzet a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

MTI   
  Megosztom
Itt a friss jelentés: így áll most az árvízhelyzet a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig).

A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt legfőbb célja - a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően -, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, árvíz esetén gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítson.

Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket, elbontották az övzátonyokat, eltávolították az árvizek levonulását gátló tereptárgyakat, illetve az ugyancsak lefolyási akadályt képező, elburjánzott, nem őshonos, invazív növényzetet

- írták.

A projekt egyik legfontosabb elemeként, a kritikus szűkületek megszüntetése érdekében az árvízvédelmi fővédvonalakat áthelyezték négy helyszínen: új földművek épültek a Tisza jobb partján Szórópuszta és Doba között, Nagykörű közelében, továbbá a Tisza bal partján Szajolnál és Óballánál. Ezzel 376,5 hektárral bővült a hullámtér.

A projekt részeként visszabontották a Tiszaroff-felsőréti nyárigátat, valamint felújítottak egy műtárgyat

- közölték.

Több helyszínen is indokolt volt az övzátonyok rendezése: a Tisza bal partján, a kiskörei vasúti híd feletti szakaszon, a Tisza jobb partján, a Kanyari szakaszon, továbbá a Tisza bal partján, a nagykörűi kompátjáró alatti és feletti szakaszokon

- írták.

Emellett természetvédelmi célokat szolgáló munkálatok is zajlottak, lefolyásjavító erdészeti beavatkozást mintegy négyezer hektáron végeztek, nem őshonos fajokat távolítottak el a hullámtérről

- tették hozzá.

A fejlesztés közvetve negyvenkilenc, közvetlenül pedig tizenöt települést érint (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós)

- tájékoztatott a Kötivizig.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

árvíz

árvízvédelem

árvízvédelmi készültség

közép-tisza

kisköre

szolnok

közép-tisza-vidéki vízügyi igazgatóság