Rengeteg van ebből a húsból, mégsem esszük: a boltokban is alig veszik a magyarok

Agrárszektor   
  Megosztom
Rengeteg van ebből a húsból, mégsem esszük: a boltokban is alig veszik a magyarok

A kecskehús és a juhhús sem örvend túl nagy népszerűségnek itthon, olyannyira nem, hogy éves szinten tulajdonképpen egy pörköltnyi adagot eszünk meg belőlük fejenként - és a legtöbbször az is valamilyen tradícióhoz köthető, például a húsvéthoz. Magyarországon jó minőségben állítják elő ezt a két húsfélét is, így kérdés, hogy vajon mi lehet a gyér fogyasztás oka? Az Agrárszektor most ennek járt utána, valamint kiderül, hogyan fest az EU-ban a helyzet, és mi vár a termelőkre a jövőben.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület, mint az Elismert Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója az Agrárszektornak elmondta, hogy évente körülbelül 20-30 dekagrammot fogyasztunk el fejenként ezekből a húsokból (az említett pörköltnyi adagot), írja az Agrárszektor.

Ugyanakkor ez nem sajátos helyzet, hiszen az Európai Unión belül is hasonló a kép: leginkább vallási ünnepekhez kötik ezeket az ételeket. A keresztények húsvétkor fogyasztják leginkább, azokban az országokban, ahol élénkebb a vallás, ott a bárányhús fogyasztása is jelentősebb. Ez sem kiugró, de 3-4 kilogrammot jelent évente, ami már jobban fest a 20-30 dekához képest.

A juhhús egyébként gasztronómiailag nagyon fontos. Sokan csak pörköltökön keresztül találkoznak a húsokkal, pedig top minőségben megtalálhatók a Fine dining éttermekben. Azért is lehet megosztó étel, mert például a sertéshez vagy a baromfihoz képest faggyús, jobban kell bánni vele. Vagy szeretik az emberek, vagy egyszer megkóstolták, nem ízlett nekik és többé hallani sem szeretnének felőle

- fogalmazott Mezőszentgyörgyi Dávid.

Prémium termék, tehát drága húsféléről van szó, jóval többe kerül a baromfinál vagy a sertésnél. Ez a kereslet-kínálat okán van így, hiszen az EU nem önellátó ebből a 2 húsból. Viszont már lehet látni, hogy van egy szegmens, ahol nő a fogyasztás: Németországban az egyre több muszlim miatt, akik mintegy 3 millióan vannak az országban. Ők disznóhúst egyáltalán nem fogyasztanak, bárányt azonban annál inkább - ez az elmúlt 10 évben kezdett el erősödni.

Így alakul az export és az import

Az import fagyasztott formában érkezik az EU-ba döntően Új-Zélandról, Magyarország viszont élő állatot exportál. Mint kiderült, világszerte van kereslet a bárányhúsra, ugyanakkor az EU nem önellátó (csak 96%-ban), így hát nem túltelített a piac a többi hússal szemben.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

juhhús

kecskehús

mezőszentgyörgyi dávid

húsfogyasztás

hús