Durvul a helyzet: botrányosan kevés a fizetés, utcára vonultak az óvónők vidéken

HelloVidék   
  Megosztom
Durvul a helyzet: botrányosan kevés a fizetés, utcára vonultak az óvónők vidéken

Közel ötszáz ember gyűlt össze Szeged belvárosában azért, hogy az óvodapedagógusok és az óvodák méltatlan helyzete miatt tiltakozzon. A legtöbb szegedi óvoda képviseltette magát a tüntetésen, valamint az Egységes Diákfront is jelen volt. Hét pontjukat többször felolvasták, ezzel nyomatékosítva követeléseiket, amelyeket a Belügyminisztériumnak is el fognak küldeni a Telex írása szerint.

A magyar óvodapedagógia összeomlása küszöbön van a tüntetés szervezői szerint, ezért hívták össze a gyűlést a Móra Ferenc Múzeum elé, majd vonultak át a belvároson. A tiltakozók hét pontban szedték össze követeléseiket, melyek szerint kevesebb adminisztrációs terhet, nagyobb társadalmi megbecsülést, a pedagógiai asszisztensek munkaidejének csökkentését, a bérfeszültség megszüntetését, gyógypedagógia pótlékot és 13. havi illetményt követelnek, valamint azt, hogy azonnal állítsák vissza az Oktatási Minisztériumot, írja a Telex.

Korábban elküldött közleményükben már vázolták, hogy az alacsony társadalmi megbecsültség hatására jelenleg csak 11 huszonöt évnél fiatalabb óvodapedagógus van a szegedi óvodákban, és 5–10 éven belül 182 fog nyugdíjba menni, így bizonytalan az utánpótlás.

A hétfői demonstráción számos helyi óvoda képviseltette magát, de szolidaritást vállalt az eseménnyel az Egységes Diákfront is. A múzeum lépcsőjén Mészárosné Tóth Ágnes, a Fő fasori óvoda pedagógusa szólalt fel először. Felolvasta az óvodák követeléseit, amelyet a demonstrálók hangos üdvrivalgással fogadtak. Tőle Jónász Gerda vette át a szót a szülők képviseletében.

Szegeden az elmúlt hónapokban több alkalommal is demonstráltak közösen tanárok, szülők és diákok a pedagógusok és az óvodapedagógusok, valamint az oktatás és az óvodák helyzete miatt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tüntetés

óvodák

óvodapedagógusok

szeged

egységes diákfront