Ez lehet a megoldás: nem okoz gondot többé a belvíz és az aszály ebben a városban

A több mint 6 milliárd forintos költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló projektben elkészült beruházásról Kozák Péter, az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) pénteken elmondta, a belvízvédelmi rendszer nem tudta kezelni a Hódmezővásárhely belterületére - különösen nyáron - érkező lökésszerű terheléseket. A beruházás kivitelezője a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. volt.
Az új záportározó kialakítása és a belvízvédelmi rendszer legkritikusabb pontjainak rekonstrukciója biztosítja Hódmezővásárhely belterületének megóvását. A hosszú előkészítés után megvalósult beruházásnak köszönhetően jelentősen javult a város és térségének belvízi biztonsága
- hangsúlyozta a szakember.
Kiss Csongor projektreferens kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják a térségben gyakorta egybe esnek a belvizes és árvizes időszakok. A Tisza magas vízállása mellett a folyóba csak a szivattyúval lehet átemelni az összegyűlt belvizet. A város belterületéről érkező csúcsvízhozamot a torkolatnál lévő átemelő kapacitása nem tudta kielégíteni. Ezért a hódmezővásárhelyi laktanya és a Békéscsaba-Szeged vasútvonal szomszédságában tízhektáros területen 150 ezer köbméteres kapacitású záportározót építettek.
A tározót 2,25 méteres magasságú, négyméteres koronaszélességű töltés veszi körbe. Szükség volt a Hódtói szivattyútelep bővítésére is, melyet a vasútvonal alatt 295 méteres nyomóvezeték köt össze a tározóval
- ismertette a fejlesztés részleteit a szakember.
A projekt részeként korszerűsítették a Györpölési szivattyútelepet, új csatornaőrtelep épült, valamint a Nagyfai Holt-Tisza vízpótlásának érdekében három új vízkormányzó műtárgyat, zsilipet alakítottak ki a Hódtó-Kis-tiszai-csatornán, illetve a Györpölési szorítógátas-csatornán.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)