Megszólalt a pénzügyminiszter: ez történik 2023-ban a reszivédelemmel és a magyar nyugdíjakkal

MTI   
  Megosztom
Megszólalt a pénzügyminiszter: ez történik 2023-ban a reszivédelemmel és a magyar nyugdíjakkal

Mi azt mondjuk, hogy nem új adókat kell kivetni, hanem a meglévőket kell beszedni, és hogyha lehetőség van rá, az adóalapot gazdaságfehérítésen keresztül szélesíteni; ha többen fizetünk adót, kevesebbet kell fizetni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Kovács Zoltánnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárának A merész igazság Magyarországról című podcastjának adásában.

A miniszter szerint a gazdaság fehéredése már az adóbevételeken is látszik, amelyek az elmúlt években folyamatosan nőttek.

Paradox módon igazolni tudtuk azt, hogy az alacsonyabb adókulcs hozzávezethet ahhoz, hogy magasabb bevétele lesz az államnak, és miközben a gazdaság versenyképesebbé válik, eközben az állami támogatások, segítések, programok rendszerét is bővíteni tudtuk

- mutatott rá.

Varga Mihály úgy vélte, 2023 a rendszerváltozás óta a legveszélyesebb év Magyarországon, ezért a "kockázatot kell csökkenteni és tartalékokat kell építeni".

Megemlítette továbbá, hogy az elmúlt években rekordokat döntött a magyar gazdaságba érkező külföldi tőke mértéke, s ugyancsak rekordot sikerült felállítani a GDP-arányos adóztatás csökkentése terén is.

Ha a legfontosabb feladatainkat veszem sorra, akkor azt kell mondanom, hogy a demográfiai kérdés a legfontosabb ennek a nemzetnek a szempontjából

- folytatta a pénzügyminiszter, aki szerint ha csökkenő népességgel futunk rá a következő tíz-húsz évre, akkor a gazdaságban is súlyos, nehezen kezelhető sérüléseket fogunk okozni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

varga mihály

rezsicsökkentés

kovács zoltán

pénzügyminiszter