Rengeteg magyar zöldség áramlik ezekbe az országokba: mutatjuk, miért

Agrárszektor   
  Megosztom
Rengeteg magyar zöldség áramlik ezekbe az országokba: mutatjuk, miért

Torma, cékla, zeller - bizonyára mind ismerjük ezeket a zöldségeket és fogyasztottuk is már őket, ugyanakkor nem kapnak túl nagy szerepet a mindennapi étkezésünkben. Pedig bőven van belőlük itthon jó minőségben, ráadásul elérhető áron. Az Agrárszektor most annak járt utána, hogy az említett három zöldség milyen hónapokat tudhat maga mögött.

A gumós zeller külkereskedelmi egyenlege negatív, a behozatala (elsősorban Hollandiából) 21 százalékkal 2,3 ezer tonnára csökkent, kivitele pedig elképesztő módon, mintegy 124 százalékkal 1,9 ezer tonnára bővült 2022 első tizenegy hónapjában az előző évihez képest. Az import kétharmada Hollandiából érkezett, a kiszállított áru legnagyobb célpiaca Románia volt, 60 százalékos részesedéssel.

Ami a tormát illeti, Magyarország az Európai Unió legnagyobb tormatermelője, ennek ellenére a legtöbbször húsvétkor tesszük a kosarunkba vagy éppen az asztalra. A KSH adataiból kiderült, hogy a tormakivitel mennyisége 21 százalékkal 7,62 ezer tonnára csökkent, míg értéke 6 százalékkal 4,23 milliárd forintra nőtt 2022 első tizenegy hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Az export kétharmada Németországba és Lengyelországba irányult. Az import éves szinten nem jelentős, a vizsgált időszakban 10 százalékkal volt kevesebb (20,9 tonna), mint egy évvel korábban.

A céklát és a jótékony hatásait megint csak nem kell bemutatni, éppen ezért is lehet érdekes, hogy mindenki ismeri, viszont már csak kevesebben fogyasztják. Ahogyan az Agrárszektor is megírta, a KSH adatai szerint Magyarországon 250 hektárról 5,4 ezer tonna céklát takarítottak be 2020-ban. Ez azonban most még tovább csökkent: szintén a KSH adatai lapján hazánkban 218 hektárról 6,03 ezer tonna céklát takarítottak be 2021-ben. A cékla (retekkel, más hasonló gyökérfélékkel) külkereskedelmi egyenlege negatív (KSH). A behozatal (elsősorban Németországból és Olaszországból) 9 százalékkal 7,1 ezer tonnára nőtt, a kivitel (döntően Romániába) 5 százalékkal 966 tonnára csökkent 2022 januártól novemberig tartó időszakában az előző év azonos periódusához képest. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi cékla ára 15 százalékkal 238 forint/kilogrammra emelkedett 2022-ben az előző évihez képest. Az idei év első nyolc hetében a belföldi cékla ára 258 forint/kilogramm volt, ami mintegy 54 százalékkal volt magasabb 2022 azonos időszakához képest.

További részletek az Agrárszektor cikkében olvashatók, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

zeller

cékla

torma