Olcsóbb ennek a húsnak az ára, mint tavaly: bőven van belőle, mégis alig esszük

MTI   
  Megosztom
Olcsóbb ennek a húsnak az ára, mint tavaly: bőven van belőle, mégis alig esszük

A szűkös kínálat miatt kisebb mértékben emelkedhet a bárány felvásárlási ára a húsvéti időszakban - közölte a Juh Terméktanács.

A kínálat visszaesése mögött az áll, hogy az őszi fedeztetést sokan elhalasztották az aszály következtében kialakult takarmányhiány miatt, illetve az is szerepet játszik benne, hogy az idén korán van húsvét, így kevesebb állat érte ez az értékesítési súlyt. Az ünnepi időszak előtt a felvásárlási ár 5-8 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi azonos időszakinál - tették hozzá.

Előrejelzésük szerint az élőállat-kivitel idén 460 ezerről 440 ezerre csökkenhet, de húsegyenértékre számolva kisebb lehet a visszaesés, mert az exporton belül a nehéz bárányok aránya ma már megközelíti az 50 százalékot. A könnyűek részesedése egy évtizede még csaknem 90 százalékos volt.

A húskivitel mennyisége valószínűleg nem változik lényegesen, a tavalyihoz hasonlóan 330-350 tonna lehet. A legnagyobb felvásárló továbbra is Olaszország, de egyre jelentősebb exportpiac Németország, Ausztria és a Közel-Kelet több állama is - közölték. A kivitel 45-50 százaléka a húsvéti, 20-25 százaléka a karácsonyi időszakba esik. A belföldi fogyasztás évek óta csökken, az idén 2700 tonna körül alakulhat.

Szűkül a termelés is, ezen egyelőre a tavaly bevezetett kiskérődző-támogatás sem változtatott. Az ágazat helyzetét takarmány- és munkaerőhiány, valamint a kedvezőtlen szerkezet is nehezíti, a magyarországi termelők csaknem 53 százaléka 50-nél kevesebb, 93 százaléka 300-nál kevesebb juhot tart - írták.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

bárány

hús

hús ára

húsfogyasztás