Rengeteg magyar diák indulhat meg a bankokba: erről jobb, ha mindannyian tudnak

Pénzcentrum   
  Megosztom
Rengeteg magyar diák indulhat meg a bankokba: erről jobb, ha mindannyian tudnak

A bankok mindig is kiemelten jó ügyfeleknek tekintették a diákokat, emögött pedig számos jól megfontolt, racionális indok áll. A tanulók bevonzásával ugyanis kiváló ügyfeleket szerezhetnek meg "elsőként", jó eséllyel hosszabb távon elnyerve bizalmukat - írta a Pénzcentrum.

Jövő héten az olasz nyelv érettségikkel lezárulnak az írásbeli érettségi vizsgák aztán június 7-14-től az emelt- majd június 19-30 között a középszintű szóbeli vizsgák is lezajlanak. Persze rengeteg fiatal számára ezzel még nem zárulnak tanulmányaik, a felsőoktatási intézmények képzéseit megcélzó ifjak számára pedig a nyár további izgalmakat és feladatokat tartogat. Ők pedig igen sokan vannak, ugyanis idén 10 éves csúcsot jelentő számban, több mint 126 ezren jelentkeztek a magyar egyetemekre és főiskolákra és izgulhatnak ponthatárok július 26.-i kihirdetése előtt. Mint ismeretes, tavaly mindössze 99 ezren jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe és közülük majdnem 76 ezren felvételt is nyertek, nem tűnik tehát túlzó várakozásnak, hogy (különösen a módosult felvételi rendszerben) 100 000 feletti számú hallgató kezdheti majd meg tanulmányait szeptembertől - írta a Pénzcentrum.

A bankok mindig is kiemelten jó ügyfeleknek tekintették a diákokat, emögött pedig számos jól megfontolt, racionális indok áll. A tanulók bevonzásával ugyanis kiváló ügyfeleket szerezhetnek meg "elsőként", jó eséllyel hosszabb távon elnyerve bizalmukat. Az egész Európai Unióban visszaigazolják ugyanis a statisztikák, de Magyarországon különösen jellemző, hogy az ügyfelek alapvetően igen "hűségesek" és nem igen váltanak pénzügyi szolgáltatót. Egy frissen megszerzett ügyfél ezért hosszú távú pénzforrás lehet a pénzintézet számára. Ezen kívül az érettségit megszerző, de különösen a felsőfokú képzettséggel is rendelkező szerződők személyében jól kereső ügyfelekhez juthatnak. Az is igazolt tény ugyanis, hogy lényegesen jobb az átlagjövedelem a magasabb végzettséggel rendelkezők, mint a 8 általánossal, vagy annyival sem rendelkezők körében.

A Pénzcentrum kalkulátorát segítségül hívva most kilenc nagy hazai bank diákoknak kedvező ajánlatait vizsgálta meg egy havi mindössze 80 ezer forintos diákbért összekuporgató 20 éves példadiák szemszögéből.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bank

számla

bankszámla nyitás