Bődületes a szakemberhiány a mezőgazdaságban: ez lehet rá a megoldás?
A mezőgazdaság az egyik legnagyobb szaktudást igénylő szektor lett, nem túlzás azt mondani, hogy csúcságazattá nőtte ki magát mindössze néhány év alatt. Ahogy az Agrárszektor írja, szükség is volt erre, hiszen komoly lemaradásban vagyunk a versenytársakhoz képest, ami miatt az agrároktatás fejlesztése és átalakítása elengedhetetlen volt.
Hajnal Sándor, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum kancellárja az Agrárszektornak adott interjújában elmondta, jól látható, hogy az elmúlt 10 évben az agrárszakmák népszerűsége csökkent, illetve a társadalmi megítélése sem szerencsés, ráadásul munkaerőhiánnyal is küzd az ágazat, ugyanakkor kiemelte, hogy minden országban szakemberhiány van, nem csak Magyarországon.
A nagyvárosok és a kis megrendelők igényei is egyre magasabbak, a nagyvárosok nagy zöldfelületei sok és sokféle munkával tudják ellátni a végzetteket, tulajdonképpen nincsenek is elegen. Ugyanakkor, egy kertépítő vállalkozást könnyebb is elindítani, mint például egy állattartó telepet, hiszen kevesebb eszköz kell hozzá, azonban olyan gépeket használnak, melyek a kornak megfelelőek, például a kitűzéseket ők lézeres szintezőkkel végzik. Állattenyésztőnek, növénytermesztőnek nem jelentkeznek sokan, az állattenyésztésben egy keresett szakma van, mégpedig a lovász
- magyarázta.
Az a baj, hogy mindenhol hiány van. Annak ellenére, hogy az elmúlt években folyamatosan nő a beiratkozók száma, aminek az az oka, hogy egyre jobbak a feltételek, egyre inkább a kornak megfelelő eszközöket, anyagokat tudnak használni a fiatalok, de még mindig kevés. Nekünk egy folyamatos marketingmunkával a szakmák becsületét erősíteni kell, és azt kell bizonyítanunk, hogy az agráriumban lévő szakmák egyenértékűek az ipariakkal, itt is lehet sikeres a hozzánk jelentkező fiatal
- tette hozzá.
Kérdés, hogy vajon mi az oka annak, hogy nálunk ez még jobban megmutatkozik? Erre, és sok minden másra is választ kaptunk a lap cikkében, ide kattintva.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)